Úgy volt eleinte, hogy az egész társaság él a jakuza érvényes meghívásával, és együtt keresik fel régi barátjukat Japánban. Végül aztán csak Mariska néni utazott el, Géza fuvarozta el a repülőtérre. Mindez nagyjából egy évvel azelőtt történt, hogy a szőlősor irányából Mariska néni és a japán férfi alakja bontakozott ki a forró naplementéből, egyenesen Laci bácsi pajtája felé.
Hát, amennyiben nem lúdvérc, akkor ez a Mari – mondta Lajos bácsi, és elindult feléjük. Meg a mi japánunk – tette hozzá a pajta tulajdonosa, mire mindenki üdvrivalgásban tört ki. A hosszú ölelések csillapodtával Tigristigris megköszörülte a torkát, mint aki hosszú beszédre készül, de csak egy kis suttogás préselődött ki belőle a meghatottság könnycsepjeinek irányából. Na, hazajöttetek végre – ennyit motyogott, miközben úgy tett, mint akinek katicabogár repült a szemébe. Itt minden a helyén van – fűzte hozzá Géza –, állatok teljes létszámban, plusz két azóta született macska, a veteményes újratöltve, és új gondozók is érkeztek. Itt a Tűzoltó ikrekre mutatott, akik egy-egy pukedlivel üdvözölték Mariska nénit, aki odasúgta Lajos bácsinak és Laci bácsinak, hogy a lányok felettébb csinosak. Ekkor érkezett meg Brigitta von Nettesheim, valamint Drágota, a vándorfodrász, akiket Géza és Tigris szintén bemutatott Mariska néninek és a japánnak, majd mindannyian letelepedtek Laci bácsi hidroplánja mellé, és mindenkiből dőlt a szó és áradt a viszontlátás öröme, és röpködtek az elröppent egy év történetei Japánból és a Zsák utcából, és szarvasbogarak keringtek a gyümölcsfák lombjai körül, és már éjfél is jócskán elmúlt, amikor Lajos bácsi ritmust váltott. Nem élhetünk csupán az emlékeinkből, legyenek azok bármennyire vidámak – mondta komoly ábrázattal –, fordítsuk arcunkat a jövő felé és beszéljük meg, de izibe, hogy mit csinálunk holnap. Mármint a sütés-főzés előtt – tette hozzá –, mert az, ugye, evidencia.
Mit szólnátok egy elegáns kapáláshoz? – vetette fel Géza. Ezzel a produkcióval egyszer már fényes sikert arattak, a turisták megálltak az út szélén fényképezni, a falubeliek vittek nekik kenyeret, szalonnát, bort és vizet, és volt, aki mentőt hívott. Ellenvetés híján néhány óra múlva Gézánál találkoztak és elindultak a mezőre. Mindenki a legszebb ruhájában pompázott, mintha az operabálba lettek volna hivatalosak, és a jakuza saját maga kovácsolta, aranyszínűre lefújt kapavasa csillogott a napfényben. Igen – mondta Géza, amikor megálltak reggelizni –, ez az, amit nem adnék semmiért.
