Összegyűltek hát újra mindahányan. Szerették ezeket az alkalmakat, keresték hozzá az okokat. Az indokot ezúttal az üstökös érkezése szolgáltatta, a színhely Géza és Mariska néni közös szőlősorának alsó része, ahol a sáv kis tisztássá terebélyesedett, amit már szinte teljesen feltúrtak a magukból kivetkőzött őzek. Nos, az a helyzet ezzel az üstökössel, hogy egy igen ritka jelenséget nem fogunk látni – fogott bele a mondandójába Tigristigris, majd így folytatta –, a neve 3I/ATLAS, és egy intersztelláris objektumról beszélünk. Isten hozta a Naprendszerben – fűzte hozzá Takeshi úr. Valószínűleg ő – mosolygott rá Mariska néni, és felvett a földről egy diót, amit egy varjú engedett el a csőréből. De az is lehet, hogy egy idegen civilizáció űrhajója – feltételezte Joe (Jesús). Vagy egy irgalmatlan méretű meteor – tette hozzá Aya –, és akkor mindenkinek meszeltek. Kizárt – folytatta Tigris –, az viszont tény, hogy egy olyan égitest száguld keresztül a Naprendszeren, ami nem innen származik. De az is kétségtelen – mondta Takeshi úr –, hogy Michio Kaku elméleti fizikus, aki mégiscsak a világ egyik legismertebb tudósa, rejtélyes intersztelláris objektumként határozta meg ezt a dolgot, amit most nem látunk, mert olyan, mint a lélek, szabad szemmel nem látható. És legközelebb nyilván majd háromszáz év múlva nem látjuk – szólt hozzá Laci bácsi. És még ez sem teljesen igaz – mondta Tigristigris –, mert a pályája hiperbolikus alakú, azaz megjön, lelécel, és soha többé nem tér vissza hozzánk. Ez elég szomorú, nem igaz? – kérdezte Brigitta von Nettesheim. Olyan, mint amilyenek mi vagyunk – mélázott Géza –, egy kozmikus vándor átutazóban. Egy kis tökös üstökös – idézte meg Müller Péter Sziámi hórihorgas, piros kalapos alakját egy pillanatra Lajos bácsi. Aztán csend támadt, akár a világűrben, még a kis fakopáncs is abbahagyta a dörömbölést a szilvafán. Mindannyian az égre néztek, aztán becsukták a szemüket, úgy révültek, mint megannyi sámán. És csukott szemmel az üstökös láthatóvá vált. Látták azt a könnycsepp alakú porfelhőt, ami az üstökös szilárd, jeges magjából áramlott kifelé, mintha könnyet ejtene száguldás közben, mert elérte a Naprendszert és sírni támadt kedve, talán a csillagok miatt, amik mellett elrohant, mert oly gyönyörűségesek voltak azok a csillagok, vagy csupán a Nap vakította el. Mindenszentek napja volt, és arra gondoltak mind, egyszerre és közösen, hogy ez egy jel, mert minden ember küldetése, hogy szentté váljon, és úgy legyen földiből űr-hajós.
