Gézának soha nem volt szemüvege. Nem ismerte a matatást a valahová letett okuláré után, az állandó tisztogatást és a rettegést, hogy megint ráül valami eszelős. Aztán egyszer csak feltűnt neki, hogy vezetés közben egyre homályosabban lát távolra. A diagnózis szürke hályog. Tulajdonképpen élvezte az optometristánál és a szemésznél tett látogatásokat. A táblákat, a betűket, a számokat, a szeme előtt cserélgetett lencséket, azt a hol életlenebb, hol élesebb különös ábrát, amin (legalábbis Géza szerint) egy házikó állt egy amerikai autóút végén és azt a nagy műanyag szemet, amelynek segítségével a szemész úr elmagyarázta neki, miként működik az emberi szem és mire lehet számítani egy elkerülhetetlennek tűnő (na, jó, látszó) műtét során, amire ki tudja, mikor kerülhet majd sor. Géza ezen először eléggé felhúzta magát, egy népiesebb változatot alkalmazva az idegességére. Konkrétan azon, hogy évtizedekig fizette a társadalombiztosítási járulékot, most meg, amennyiben nem akar hónapokig várakozni egy tízperces beavatkozásra, fizethetne egy magánklinikán, mint a katonatiszt. Mivel egyszerre két szürke hályogot is összeszedett magának, nem úszná meg egymillió alatt. Nem jól van ez így – mondta, de a mondat ennél sokkal terjengősebb volt. Aztán lenyugodott. Vannak ennél nagyobb bajok is – állapította meg, és hunyorogva ráfókuszált egy mit sem sejtő biciklistára. Egy hét alatt elkészült a szemüvege. Mutatós keretet választott, a boltos kisasszonyok szerint jól is állt neki. Géza ugyan úgy vélte, hogy úgy fest, mint egy könyvelő, aki éppen buszt vezet, de hamar megbékélt az új fizimiskájával. Másnap reggel beült az autójába és elindult dél felé. Átment határátkelőkön és viaduktokon, kanyargós hegyi utakon haladt és ismeretlen folyók mentén, itt-ott meg-megállva, míg le nem szállt rá az este. Egy út menti panzióban szállt meg, bárányt evett és sört ivott hozzá, aztán sokáig nézte, hogyan dübörögnek a kamionok. Korán kelt, megreggelizett és tovább indult. Tankolt, kért egy kávét és vett egy szendvicset. Délben érkezett a halászfaluba. Kiült a mólóra és bámulta a sirályokat. Aprócska hajók pöfögtek el előtte. Integetett és integettek neki. Begázolt a vízbe. Kifeküdt a kövekre és felhívta Brigitta von Nettesheimet, aki éppen rokonlátogatóban járt Szlovéniában. Hullámok csapódtak a partnak. Hol vagy, Gézu? – kérdezte a nő. Géza megigazította a szemüvegét. Én csak a tengert akartam látni – mondta –, mert aztán ki tudja, mi lesz. Visszafelé felszedlek.
