A mágikus-okkult kert létrehozásának, megalkotásának és az eszement szélvihar harmadik napján a hölgykoszorú tagjai porosan, gyászkeretes és lepattogzott körmökkel pihegtek az ültetőgödrök mellett. Hajak lobogtak, egykori frizurák romjai kuszálódtak, tulajdonosaik izzadtak, bőrük csillogott, de a szemük úgy ragyogott, akár megannyi csillag, kisbolygó és égitest. A férfiak megbűvölve bámulták őket Laci bácsi pajtájának ablakából, abból, amelynek párkányán Géza hollója tollászkodott az emlékeibe merülve. Olyanok ezek a nők, mint akiket vagy száz éve, fiókakoromban láttam ugyanitt, a fészekből kihajolva, kitátott csőrrel, még a szépséges arcuk is ismerős valahonnan, alighanem szintén innen, ebből a kertből, ami, persze, nem így nézett ki, mint ez a mostani – gondolta a holló. Égitestek – mondta Laci bácsi. Tagadhatatlanul bájosak – mondta Lajos bácsi. Bűbájosak – mondta Tigristigris. Mint a szirének egy görög szigeten – mondta Géza. Gyülekeznek, hogy aztán felkerekedjenek az őrületbe kergetni a hajósokat – mondta Joe (Jesús). Aztán elhallgattak, mert kintről hangok szálltak fel az ég felé, majd halk morajlás hallatszott, és ezek váltakozását hordta fel a szél, és ezzel egy időben testek hullámzása látszódott az ablakon át, akár egy nyári ringó búzamező, amely felett felsejlik Mihály arkangyal senki mással össze nem téveszthető sziluettje. Íme, a fa, a Ginkgo biloba – mondta Mariska néni. Csoda – szólalt meg a kórus. Napraforgó – mondta Brigitta von Nettesheim. Őszinteség – szólalt meg a kórus. Csalán – mondta Aya. Bátorság – szólalt meg a kórus. Vérehulló fecskefű – mondta Drágota, a vándorfodrász. Győzelem – szólalt meg a kórus. Macskagyökér – mondta Tűzoltó Tamara. Életerő – szólalt meg a kórus. Ezerjófű – mondta Tűzoltó Tímea. Bűbáj – szólalt meg a kórus. Vasfű – mondta Anna Kamadár. Szeretet – szólalt meg a kórus. És a szó felemelkedett a magasba, és elrepült a törzs tagjainak házai és kertjei felett, bekukucskált a kéményekbe és a liliomok bibéi közé, majd a hegy felé vette az irányt, ügyesen kikerülte a sárkányrepülőket, aztán csak repült határokon és országokon át, és az emberek megálltak egy pillanatra vagy csak annak a töredékére, de azonnal rohantak tovább a dolgukra, azokra, amelyekről abban a töredékben azt hitték, hogy a legfontosabb a világon. Ezalatt a bűbájosok zsályát, citromfüvet, kamillát és rózsát emeltek a magasba, majd lehajoltak és ültettek, és úgy csilingelt a nevetésük, mint egy eltévedt régi villamos a háborús romok között.Hegyi Zoltán
