Géza leakasztotta a bekeretezett képet a falról, és lecsippentett róla egy pókhálót. Aztán ráfújt és visszaakasztotta. – Bocs, most kezdheted elölről – mondta a sarokban kucorgó kaszáspóknak, akivel együtt vették fel a küzdelmet a szúnyogok ellen. A fotón Géza látható Mariska néni, Lajos bácsi és Laci bácsi társaságában. A felvételt Takeshi úr készítette egy analóg, tükörreflexes géppel, színes filmre. A háttérben az évmilliókkal ezelőtt kialudt vulkán látható a naplementében, ami rózsaszínre, vörösre és zöldre festette az eget. Mariska néni egy saját készítésű, strasszokkal és szegecsekkel gazdagon díszített otthonkát viselt, a férfiak mackófelsőt, mert már hűvösebbek voltak a rövidülő esték, és ettől Mariska néni kivételével úgy festettek, mint a Sopranos szereplői. Előttük az asztalon szalonna, kolbász, kenyér, hagyma, paprika, bor és szóda, és a fényképész azt a pillanatot kapta el és emelte művészi szintre és rangra, amikor a Cirmos érdeklődő pillantást vetett a felhalmozott javakra. Géza arra is élénken emlékezett, hogy miről beszélgettek azon az estén, amikor egy magányos tücsök ciripelt a rozmaringbokrok alatt és egy a hőkupola alatt félig megsárgult ájtatos manó vonszolta fel magát egy hasonló állapotban lévő paradicsomra, ami nagyjából akkora volt, mint egy szem ribizli. – Lezuhant egy Gripen valahol Szolnok mellett, és ki is gyulladt rögvest – mondta Lajos bácsi, miközben egy gerlepár landolt a madáritatónál. – Ja – válaszolta Laci bácsi –, és az a durva, hogy még tartalék üzemanyag is volt benne, meg rakéták vagy mik. – Vajon hová készültek? – kérdezte Géza. – Messzire – felelte Mariska néni a távolba révedve, mintha azt várta volna, hogy hirtelen megjelenik a semmiből egy vadászgép, ami egyébként meg is jelent, de csak a hangját hallották. – Biztos rozmárt akartak lőni valahol északon – mondta Lajos bácsi, és ezzel ezt a témát ki is lőtték, beleragadva egy újabb homályos történetbe. Géza közben elképzelte a rémült rozmárt, de inkább így szólt: – Kiégett a kukorica és a napraforgó. – Már tűz sem kell hozzá – állapította meg Laci bácsi, és belefogott egy hosszas összeesküvés-elméletbe, ami arról szólt, hogy kiknek jó ez az egész és miért. – Lehet, hogy át kellene állni más növényekre – mondta Mariska néni, amikor Laci bácsi kifulladt. – Na igen, ez jól hangzik – tűnődött Géza –, csak az a baj, hogy azokat meg majd elviszi egy kóbor mínusz tizenkettő úgy május derekán. – Akkor most mi lesz? – kérdezte Laci bácsi. – Valahogy mindig van – mondta Géza, és lehúzott egy kisfröccsöt.
