Elkomorult az idő azon a napon, amikor Bill kapitány elhajózott a messzi vizekre. Felhők tornyosultak és gomolyogtak, különféle frontok mozgolódtak, mint valami elhúzódó háborúban. A törzs tagjai Laci bácsi pajtájában gyülekeztek, hogy megemlékezzenek a királlyá koronázott kapitányról, akinek a hangja végigkísérte szinte az egész életüket. Hűvös volt az alkonyat, és bár a Tűzoltó ikrek még farmer rövidnadrágot húztak magukra, felül már garbót viseltek. A lemezjátszónál Laci bácsi ügyködött, és néha megszólította a társaságot. – Hey Joe – ilyeneket mondott például. – Zseniális – mondta a szám végén Lajos bácsi –, ha nem ide születik, már régen a Rock and Roll Hall of Fame oszlopcsarnokából mosolyogna. – Itt meg a komcsi kretének azt mondták róla, hogy nem színpadképes – mondta Géza. Aztán Laci bácsi így szólt: – Tetovált lány. – Bill kapitány hangja betöltötte a pajtát, majd kirepült a kertbe, tett egy kört a cseresznyefa körül, aztán elszállt a végtelenbe, ugyanakkor ott is maradt közöttük, és amikor az a rész következett, hogy „szeretlek, Erzsi, haver vagy, János, csapat csak egy van, oh, a Ferencváros”, mindannyian felálltak, és Tigristigris vezényletével együtt énekeltek az énekessel, és a Tűzoltó ikrek megvillantották a tetoválásukat, és odakint megdörrent az ég. Így ment ez egy darabig, aztán rövid szünet után megtekintették a Kopaszkutya című filmklasszikust, és közben Géza odasúgta Lajos bácsinak, hogy hiányzik a Gyuri a tájból, és ez mélyen igaz volt, mint ahogy az is, amit Laci bácsi mondott a Tigrisnek annál a jelenetnél, amikor Bill kapitány remekül elfújt egy cigánynótát, hogy asztalnál is menő lett volna. A film végén borokat bontottak, és csendesen beszélgetve várták a Ferencváros fellépését Glasgow-ban, a Celtic ellenében. A Fradi játékosai fekete mezben játszottak és fekete karszalagot viseltek a kapitány emléke előtt tisztelegve, és amikor Arzani berámolta a harmadikat, akkora üvöltések harsantak a pajtában, hogy Laci bácsi kakasa felriadt álmából és éktelen kukorékolásba kezdett, mire a falu összes kutyája vad csaholásba kezdett, és a szarvasok újult erővel fogtak bele a bőgésbe, sorra gyúltak a fények az ablakokban és valaki elsütött egy karbidágyút a szőlőhegyen. Aztán lassan lecsillapodtak a kedélyek, és Laci bácsi gondos házigazdaként kipukkantott egy üveg pezsgőt, miközben Géza stikában elmorzsolt egy örömkönnyet, és így szólt Brigitta von Nettesheimhez: – Na ugye. Nem érteni kell ezt, hanem érezni. Szegény, aki soha nem érezte.
