Az a nap a fákról szólt. Elevenekről és holtakról, újakról és régiekről. Reggel háromnegyed hétkor Géza és a fuvaros úr, akit egyébként Fuvaros Sándornak hívtak, de nem ez áll a pályaválasztása hátterében, bár lehetséges, hogy Sándor tudatalattija is ludas a dologban, szóval ők ketten beültek a teherautóba és elgurultak tűzifáért. A táj az egyik legszebb arcát mutatta a sok közül. Ha balra néztek, ragyogó napsütés küzdött a köddel, de jobbra még a párában bújócskáztak a hegyek. Géza egy héten belül már másodszor szembesült a pompás látvánnyal, de egyáltalán nem bánta. – Na, ezért már érdemes volt időben felkelni – látott bele Géza gondolataiba Sándor, és miközben mindezt ki is mondta, elegáns mozdulattal kikerült egy úttesten bóklászó nyulat. – Ezt már láttam valahol, valamikor – gondolta Géza, aztán megnyugodott, hogy bizonyára csak déjà vu. – Alighanem az utóbbi – mondta Fuvaros Sándor, aki szívesen elszórakoztatta gondolatolvasó tudományával embertársait, olyannyira, hogy régebben falunapokon is fellépett a mutatvánnyal, egészen addig, amíg egy alkalommal nagyon megverték a búcsúi bálon, mert kimondta, hogy mire gondolt az egyik vendég a pincérnővel kapcsolatban. Miután végeztek a fatelepen, és Sándor leborította a rakományt Géza udvarán, betoppant Lajos bácsi, és szemügyre vette a kupacot. – Ezzel még elleszel egy darabig, Gézu – mondta, és kiemelt egy méretes és göcsörtös darabot a sok közül –, mire akkorára hasítod az összeset, hogy beférjenek a kályhádba. – Már megszoktam, mindig ezt csinálják – mondta Géza –, és ezt nevezik konyhakésznek. – Hát a konyhába tényleg be tudod rakni – felelte Lajos bácsi, majd hozzátette: – Ez azért szemétség, mert egyrészt mit csinál ezzel a cuccal a kilencvenéves Ilonka néni, másrészt csak állítani kellene egyet a gépen. – Ebben maradtak, majd felmentek a hegyre, telepakolták Géza autójának csomagtartóját szőlőkarókkal, és visszatértek a farakás mellé. – Majd segítek csapkodni, és szólok Lacinak is – mondta Lajos bácsi. – Köszi, Lali – felelte Géza –, de addig is együnk egy kis fügét. Leballagtak hát a fügefákhoz, amik a borzalmas nyári hőség dacára elég tisztességes termést produkáltak, azaz minden tőlük telhetőt megtettek néhány üveg fügecsatni érdekében. – Ez azért jó – mondta, Géza és kinyitott egy sejtelmesen vonzó gyümölcsöt –, ha már a paradicsomok akkorák lettek, mint a ribizliszemek. – Hokkaido-tök is lesz pár darab, Takeshi örülni fog – válaszolta Lajos bácsi, és intett Mariska néninek, aki gombákat keresgélt a kert aljában –, és az is jó.
