Fejjel a botnak, bottal a fejnek

Ezért, mintegy ellenpontként, megpróbálom elképzelni azt a szörnyűséget, hogy szlovák drukkerek a Puskás Ferenc stadionban „budapest szlovák falu” feliratú transzparenssel „lépnek fel”, a magyar rendőrök pedig valami oknál fogva hosszasan intézkednek ellenük, bevetve a rendszeresített intézkedőeszközeiket. Nem egy szívhez szóló abrándkép, sem az eleje, sem a vége.

Tudjuk azt mindannyian – sportolók, szurkolók és rendőrök egyformán –, hogy a futballhuliganizmus nem is olyan ritkán a szervezett bűnözéssel keveredik, és réges-rég átlépte már az országhatárokat. Miközben még a vak is láthatja, hogy az országok első emberei, akik mintául szolgálhatnának a népeknek, folyton találnak alkalmat arra, hogy lázítsanak-uszítsanak a belső-külső – vélt vagy valós – ellenfél megleckéztetésére.

Szinte napra pontosan tíz éve verték szét a magyar szurkolók a másik magyar szurkolók Kolozs, Hargita, Maros megyei (gyengébbek kedvéért: erdélyi) rendszámú autóbuszait a magyar–román meccs után a Népstadion parkolójában. Mondhatnánk erre sportnyelven: öngól. Vagy mégsem? Mert lehet, hogy csak az öncélú agresszió volt a cél? És talán múlt heti DAC–Slovan mérkőzésen is csak a cirkuszolás volt a célkitűzés? Bosszantsuk csak egymást, hecceljük, szívassuk, tapossunk bele mások arcába – így.

Lehet ezt még fokozni. Gondoljunk az 1990-es zágrábi Dinamo–belgrádi Vörös Csillag meccsre: csak keveset túlzunk, ha azt mondjuk, hogy ott tört ki egy országo(ka)t szétszaggató és mai napig hatásait éreztető háború. És persze a magyar meg szlovák – vagy román, vagy cseh, vagy lengyel – drukkerek és rendőrök miért is adnák ennél alább. Biztosan meg vannak győződve arról, hogy akcióikkal bekerülnek a történelembe. Rossz hírem van: kicsi az esély.

Azért valamit nagyon szeretnék: magyarázza már el valaki, kinek, mitől és mivel lett jobb az élete a Dunaszerdahelyi verekedészet után?

V. Kolos