India hordaléka

Mumbai, bólintott Rajan a tévé felé a csöppnyi delhi irodában, majd a kedvemért hindiről az angol nyelvű adóra váltva néztük a megdöbbentő képsorokat: az égő Taj szállodát, az előterében pedig egy autót, ami mögött mesterlövész guggolt, kezében az ég felé tartott fegyver, ujja a ravaszon.
– Al Kaida – állította Rajan meggyőződéssel.
Ekkor tudtam meg, hogy Bombay – mert a hindi Mumbai szó Indián kívül ezt a metropoliszt jelöli – egyik legpatinásabb szállodájába a tenger felöl érkező terroristák fészkelték be magukat.
A képsorok alatt pedig futott a hírcsík: 101 ember öltek meg.
Ekkor azonban még csak néhány óra telt el az előző napi, vagyis szerdai támadás óta. Aztán hamar kiderült, hogy a mérleg ennél is hátborzongatóbb: a Pakisztánból érkező támadók több szállodát is elfoglaltak, s mire szombaton befejeződött a dráma, a The Times of India már 156 áldozatról tudósított.
Az elemzők azonban nem várták meg a végső szaldót, azonnal a hátteret kutatták.
S a válasszal sem vártak sokáig: az akció mögött Pakisztán áll. Pontosabban pakisztániak.
A kettő között ugyanis ma óriási a különbség.
Pakisztán jelenlegi vezetői ugyanis szakítottak a hosszú évtizedekig tartó látványos India-ellenességükkel. Amíg nemrég még felszabadítóknak nevezték a Kasmír Indiától való teljes elszakadásért harcolókat, ma terroristákként tartják őket számon. S korántsem bizonyos, hogy evvel egyet értenek a pakisztáni tömegek.
S éppen ez lehetett a mostani terrorista támadás egyik oka fő oka is. Ha India vezetői keményen lépnek fel Pakisztán ellen, akkor arra Pakisztánnak is válaszolni kell, s vége az alakuló enyhülésnek, sőt az újabb és újabb ellenreakciók akár egy esetleges háborúig is elvezethet, aminek a végén Kasmirt illetően is új lapokat oszthatnak.
Ha így számítottak a terroristák, most bizonyosan elvétették a célt. Még javában tartott ugyanis a dráma, amikor az indiai Manhohan Singh miniszterelnök felkérte pakisztáni kollégáját, Josuph Raza Gillanit, hogy küldje már el a titkosszolgálati főnökét a közös ellenség elleni harcba, erősítendő az indiai nyomozómunkát. Magyarul: harcoljanak együtt a közös ellenség, a terrorizmus ellen.
A támadás egyik oka tehát India provokálása lehetett.
Az egyik, de korántsem az egyetlen. Mellette ott kell keresnünk a radikalizálódó hindukra mért csapást is.
Indiában ugyanis egyre erősödik a muszlim ellenesség. Hiába cserélődött az ország lakossága az 1947-es elszakadás után, s muszlimok milliói távoztak az iszlám Pakisztánba, ma is Indiában él a világon a legtöbb Allah-hívő.
S ez igencsak bántja a radikalizálódó hinduk csőrét. Szerintük valamennyi indiai őse hindu volt, legfeljebb a hódítások hatására tértek át más vallásra az évszázadok során. Mostanra viszont elérkezettnek látják a radikális hinduk az időt arra, hogy a másvallásúak visszatérjenek őseik hitére – vagy nincs helyük az országban. A legkegyetlenebb támadások az utóbbi hónapokban egyébként a keresztény indiaikat érte a kelet-indiai Orissa szövetségi államban. Augusztus óta hatvan keresztényt gyilkoltak le – nem egyet például felgyújtottak – s tízezreket kényszerítettek menekülttáborokba.
A muszlim ellentétek úgy másfél évtizede, egy mecset lerombolásával élesedtek ismét. A hindu mítoszok egyike szerint ugyanis a mecsetet éppen arra a helye építették az iszlám hódítók, ahol annak idején Rama, vagyis Visnu főisten megtestesülése járt. Az Allah tisztelőinek tehát ott semmi keresnivalójuk, állították.
A mecsetrombolás óta egyre sűrűsödnek Indiában a robbantásos merényletek.
S bár ebbe a sorba illik a mostani bombayi támadás is, a korábbiakkal szemben több különbség is nyilvánvaló.
Mindenekelőtt az, hogy ezúttal nem öngyilkos, vagy távirányításos merénylet végzett az áldozatokkal. A merénylők ezúttal abban reménykedtek, hogy a sikeres akciójuk után elmenekülnek. Ezt vallotta Ajmal, a tíz terrorista közül egyedül életben maradó férfi is.
Van azonban egy még lényegesebb különbség a mostani és a korábbi támadások között. A helyszín.
Bombay India üzleti központja. Az, ami Európának Frankfurt vagy a londoni City, a New York-i Wall Street.
Vagy mint a szeptember 11-i támadásnak áldozatul esett World Trade Center volt.
Igen, a két támadás között van néhány feltűnő hasonlóság is. Például az, hogy egyszerre több helyszínt támadtak a terroristák, bizonyítva evvel erejüket. S demonstrálva gyűlöletüket a nemzetközi pénzvilág ellen, s egyben üzenve a látványosan Amerika-barát Indiának: rossz szemmel nézik a politikáját.
S még inkább üzenve a külföldieknek: India nem biztonságos, jobb tehát, ha ide sem jönnek, s nem fektetnek be pénzt a tőkeéhes országban, s nem erősítik az amúgy is rohamléptekkel erősödő gazdaságát.
A világ ezekben a napokban Indiára figyelt. Különösen Amerika, ahol a hálaadás napját ünnepelték, vagyis munkaszünetet tartottak, s így volt idejük a tévé előtt ülve egyenes adásban tájékozódni a terroristák és a kommandósok összecsapásának állásáról.
Vélhetően ez határozta meg a támadás időpontját is.
Fel is lángolt azonnal a vita a média szerepéről. Hiszen avval, hogy élő adásban folyamatos jelentést adott a helyzetről, nemcsak a nézőket, hanem a terroristákat is kiszolgálta. Hiszen a média nélkül nem tudnák magukra vonni a közfigyelmet, s evvel nagyrészt értelmét veszítené a támadásuk.
Akár így, akár úgy, az kétségtelen, hogy a vészterhes napokban kaszáltak a napilapok. Legalább is Indiában bizonyosan. A The Times of India eladott példányainak a száma, például a szokásos ötmillióról hétmillióra emelkedett, az interneten pedig a napi 700 ezer helyett 1,89 millióan kattintottak a honlapjukra, ahogy azt a címoldalon közölt adatokból el is dicsekedtek vele.
A támadás egyetlen nyertese tehát a sajtó...
Mindenki más azonban veszített rajta, a legnagyobbat bizonyosan Bombay. Az áldozatok között vezető üzletemberek és bankárok találhatóak, néhányan India legbefolyásosabb emberei közül. A világváros korábbi ragyogása odalett. Legalábbis egy időre bizonyosan...