Hévízi reumatológusok Zalaegerszegen
Három hévízi reumatológus szakorvos segíti a zalaegerszegi szakellátást. A kórház a központi diszpécserszolgálat fejlesztéséhez támogatókat keres.

Két hónapról három hétre csökkent az előjegyzési idő a zalaegerszegi reumatológiai szakrendeléseken, sürgős esetben pedig akár már másnap ellátják a beteget. Ezek a legfontosabb eredményei annak az együttműködésnek, amely egy évvel ezelőtt kezdődött a Zala Megyei Kórház és a hévízi reumakórház között. Jelentős előrelépés az is, hogy a csontritkulás megelőzési programban a páciensek azonnal kézhez kapják a leleteiket. A fizioterápiás ellátásban javították a munkaszervezést, központi diszpécserszolgálatot hoztak létre.
Ez utóbbinak a megléte főként akkor érezteti majd igazán a kedvező hatását, ha a milliós költségű szoftvert a számítógépes rendszer kialakításához beszerezhetik. Ehhez cégek segítségét kérik, amit helyszíni fizioterápiás szűréssel, gyógytornával, életmód-tanácsadással ellentételeznek.