Nem mind fahéj, ami kakaó

Nem tartom utolsó heccnek a nadrágos átverést. Ez úgy történik, hogy a legszembetűnőbb, akciós helyre kitesznek baromi olcsó, viszonylag jó minőségű nacikat, a fölöttük lógó táblán a felirattal,: „Férfi nadrág”. A lépre csalt férfi persze kiemel egy ízlése szerinti színű és a pocakjának megfelelő méretű nadrágot. Jobb esetben elvonul felpróbálni azt. Viszont nem leli a cipzárt – hogyan is lelné, mikor az éppen a másik kezére esik? Azaz: női a ruhadarab. Szól valamelyik boltos néninek, csókolom, női a nadrág a férfi ruhák közt. Erre fel első lépésben elmondják, hogy az oldaliság már mindegy, itt az uniszex. Második lépésben közlik, hogy a szabás sem mérvadó már. A végső ellenérvre pedig, miszerint „a címkén kis betűvel írják, hogy női nadrág”, következik a moderntánc-műsor, ami különböző intenzitású és amplitúdójú vállvonogatások szakaszos ismétléséből áll.

Csaknem ugyanilyen tréfás élményem volt, amikor az egyik árufeltöltő menedzser néni nemrégiben rám borított egy raklapnyi teljesen friss, remek illatú akciós virslit. Volt ám jókedv és kacagás! Tán egyedül én nem nevettem, de ez bizonyára a begyepesedett humorérzékemnek tulajdonítható. Meg a fájó bokámnak, kissé. Nem, kárpótlásul nem kaptam egy falatnyi kóstolót sem, tehát nem kell rám irigykedni.

Ugye, milyen vicces mindez? Csak egyetlen szépséghibája van: nem mókázni járnék a boltba – arra ott van a kabaré. Meglehet, hogy összevonták a két intézményformát – mint a képen a kakaós és a fahéjas kalácsot –, és nekem nem szólt senki? Hát, tévedni emberi dolog: „errare humanum est”. Mondták a bölcsek, ismétlik a szamarak. Hallom a megakórust: I-Á, I-Á...