Olajjal szennyeződhet a Tisza és a Bodrog
Kedden vagy szerdán érkezhet a Bodrog magyarországi szakaszára az olajszennyeződés, amely csőtörés miatt került az Ung folyóba Kárpátalján.

A balesetet az okozta, hogy Kárpátalján eltört egy dízelolaj-szállító fővezeték. A kitörő üzemanyagból nagy mennyiség folyt az Ung folyóba, az ukrán hatóságok még nem ismerik a pontos mennyiségét. A csőtörés 65 kilométerre a magyar és 10 kilométerre a lengyel határtól történt. A természeti katasztrófa következtében Kosztrino (Csontos) községben számos családi ház portáját árasztotta el és tette tönkre a feltört dízelolaj.
A szennyezőanyagból került az Ung folyóba is, amely a Bodrogon keresztül a Tiszába juthat. A több mint fél méter átmérőjű olajvezetékcső fala egy szakaszon teljesen elrozsdásodott, a baleset valószínűleg emiatt következett be. A hatóságok viszont egy korábbi illegális dízelolaj-megcsapolás lehetőségét sem zárják ki, ezért a helyszínen nem csak a katasztrófavédelem munkatársai, hanem az ügyészség nyomozói is vizsgálódnak.
Az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság vasárnap felvette a kapcsolatot a szlovák vízügyi hatósággal, akik helyszíni bejárást tartottak, de szlovák területen egyelőre nem érzékelték a szennyeződést. Az érintett folyók állapotát folyamatosan figyelik és ellenőrzik hazánkban is.