Ökölrázók

Roger Federer például leginkább úgy, hogy behajlított kezét egy kissé a melléhez szorítja. Mintha szégyellné, hogy megérintette a divathóbort, de hát ő sem maradhat ki teljesen a sorból. Mentségére legyen mondva, Roger igazi úriember, senkit sem szokott megalázni.

Az ökölrázás az ellenfél megalázást szimbolizálná? Nos, a teniszező Rafael Nadal élenjáró ökölrázó, s igen kedves fickó, aki pályán nehezen tud uralkodni az idegein, s ha nagyszerűt alkot a labdamenetekben, nosza, előkapja öklét és elementáris erővel rázza. A tenisz neki tulajdoníthatja, hogy az ökölrázás polgárjogot nyert.

A győzelem, a siker kifejezésének sokféle formája létezik. A brazil labdarúgók például – lévén vallásos emberek – az ég felé tárják karjukat egy-egy gól után (lásd: Kaka, Milan), akinek pedig éppen szült a felesége, vagy a gyereke még pólyás, két karját összekulcsolva formál bölcsőt. Megint mások jegygyűrűjüket csókolgatják, így üzenve az imádott nőnek: szeretlek.

Bárki bármit is tesz örömében, megdolgozott a sikerért. S mint oly sok mozdulat, az ökölrázás is divatcikké lett. Azokat kedvelem, akik öklüket rázva is mélységesen tisztelik a sporttársukat.