
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Egymást követik a szokatlanabbnál szokatlanabb balesetek. Most épp az Atlanti-óceánban történt egy ütközés, mely – ha kissé súlyosabbra sikerül, nagy veszélyt hozhatott volna a tengerészek nyakára – inkább mosolyt fakaszt, mint szörnyülködést vált ki. A Vanguard brit és a Le Triomphant francia tengeralattjáró ütközött egymással – mindkettő nukleáris meghajtású és atomfegyvereket hordoz.
Először is nézzük, hogyan tájékozódik egy tengeralattjáró. Filmekben láttuk: a parancsnoki hídon nincsenek hatalmas panorámaablakok – a tenger mélyén sötét van, fölösleges lenne tehát a szélvédő, pontosabban vízáramvédő üveg. Van ellenben számos, illetve számtalan műszer, ami a domborzat, illetve a mozgó objektumok – cetek, óriáspolipok, de elsősorban tengeri járművek – bemérését és azonosítását szolgálják. Többnyire. Mert most nem szolgálták eléggé. E műszerek nagyjából úgy működnek, mint a denevérek meg a delfinek helymeghatározó szervei: ultrahangot – a mi fülünk számára hallhatatlanul magas frekvenciájú rezgést – bocsátanak ki, majd a visszaverődés minőségéből megállapítják, hogy merre milyen tárgy vagy élőlény található. Ezt teszik a tengeralattjárók szonár nevű műszerei is.
Csakhogy… A tengeralattjáró-flottával rendelkező hatalmak legalább annyi milliárdot fektetnek be az álcázótechnológiába, mint a keresőtechnológiába. Így aztán oda jutottak – amint e tragikomikus ütközés is mutatja –, hogy nem veszik észre egymást a hajók. A baráti hajók, teszem hozzá, amelyeknek tulajdonképpen nem is kellene álcázniuk magukat egymás elől. Persze az sem szerencsésebb, ha ellenséges tengeralattjárók ütköznek össze. Más kérdés, hogy a jelenleg tengeralattjáróval rendelkező országok nem állnak egymással hadban – ez nem teljesen igaz, a két Korea némileg beleillik a képbe: papíron még mindig hadban állnak, sosem kötöttek békét.
Lefordítva: egy angol úr – miszter Vanguard –, meg egy francia úr – möszjő Le Triomphant –, a két nagyszerű barát, kiváló cimbora, bevonul egy töksötét alagútba, lámpa nélkül, és elkezd össze-vissza rohangálni – a legnagyobb csendben, bekötött füllel. Atommeghajtással. Ja, meg egy rakás atombombával.
Ugye, már nem is annyira világos, hogy mit jelent manapság a baráti ország?
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu