Testvérek kezén két falu

A géberjéni polgármester, Kovács Sándor, és a fülpösdaróci polgármester, Kovács Csaba sorsában azon is túl is sok a közös vonás, hogy testvérek. Mindketten félig-meddig bekerültek, mindketten szociális munkások, mindketten egészségügyi főiskolát végeztek, s mindketten tagjai a megyei közgyűlésnek. És mindketten tiszteletdíjas polgármesterek.

Épp ezért őhozzájuk bárki bármikor szabadon fordulhat. Akár vasárnap délelőtt is. Mi is a hétvégén találkoztunk velük.

Sándorral, az idősebb testvérrel például a Holt-Szamos partján, ahol épp egy súlyos, valami kötözőgépnek kinéző masinát emeltek le egy kisteherautóról. Az éjjel hozta Erdélyből, Géberjén testvérfalujából, Homoródalmásról, hogy selyemvirágot préseljenek majd vele a fogyatékkal élők nappali intézetének látogatói, aminek Kovács Sándor a vezetője.

Polgármesterként is erre a legbüszkébb. A vadonatúj, százegy, köztük nyolcvan fogyatékos embernek munkát adó géberjéni intézetükre, amit a náluk sokkal ismertebb, felkapottabb települések elől sikerült elhalászniuk. Három autó tucatnyi faluból hordja ide az embereket, akiknek máshol szemernyi esélyük se lenne az elhelyezkedésre. Különféle cserépedényeket, selyemvirágokat készítenek, amit aztán Romániában adnak el, s cserében viszonylag tisztességes bérhez jutnak.

Természetesen Fülpösdarócról is jó páran átjárnak, ámbár átjárásnak nevezni túlzás volna azt a rövidke utat, hiszen a két község úgy összeépült, hogy az idegen észre se veszi köztük a határt. Közös a körjegyzőség, s közös az óvoda, iskola is, ahová egyébként másfélszer annyian járnak, mint ahányan a helybéli gyermekek vannak. Máshonnan is sok kicsit hoznak ide, mert messze környéken itt a legnagyobb a rend, a tisztaság.

Szóval tökéletes a két falu szimbiózisa. Fölöslegesnek is tűnik hát a kérdés, hogy ők sose civakodnak? De a két polgármester „megnyugtat” bennünket, már hogyne civakodnának! A pénzen természetesen. Mert hiába Géberjénben az iskola, és egy szállítási vállalkozó jóvoltából hiába nagyobb a bevétele az amúgy kisebb Darócnak, fogcsikorgatva fizetik be a közösbe a részüket.

– Tulajdonképpen megértem – mondja erre Kovács Sándor. – Én Géberjénre, ő meg Fülpösdarócra esküdött…, de azért adhatna egy kicsivel több pénzt.
– Most szereztem nektek egy zsíros üzletet – replikázik erre Kovács Csaba, aki „civilben” a helyi bentlakásos szociális otthon vezetője. – Lassan több lesz a bevételetek, mint a mienk.

A kisebbik Kovács tényleg jó üzletet kerített Géberjénnek. Régi ismerőse, egy hazai vállalkozó Darócon akarta felépíteni az ország legnagyobb elektromos hulladékokat feldolgozó üzemét, de Kovács Csaba rávette, hogy építse meg inkább Géberjénben. Daróc ugyanis zsáktelepülés, ahol nehezen boldogulnának a nagy kamionok. Géberjénben viszont akár repülhetnek is.

A két falunak együtt is alig van ezer lakosa, és sokáig úgy tűnt, lassan elöregednek. De az utóbbi időkben egyre többen fedezik fel őket, szaporodnak a vendégek, a víkendházak, a városi beköltözők. Nem csoda, hiszen van három kastélyuk, kastélyparkjuk, s itt a legszebb talán a Holt-Szamos.

Ráadásul két Kovács is üti egyszerre a vasat.