
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Testvére végrendelettel ráhagyta a házát, amihez most már évek óta nem tud hozzájutni Vekerdi Károlyné ajkai olvasónk. A pereskedésre lassan saját háza is rámegy.
Kép: Kecskemét, 2009. március 04. Vekerdi Károlyné hagyatéki perének tárgyalása után a Bács- Kiskun megyei Bíróságon. Fotó: Ujvári Sándor
„Írásszakértőt tessék hívni, mert annyira fáj a kezem, hogy nem arra megy, amerre akarom.” Így kezdődött az a levél, amelyben Vekerdi Károlyné leírta, hogyan küzd elhalt nővére ingatlanáért, amelyet Mester Róza még 1973-ban végrendeleti úton rá hagyott. A gyermektelen nővér 2007 januárjában hunyt el, törvény szerint – vagyis ha nincs végrendelet – testvérei, illetve azok leszármazottai örököltek volna utána. Csakhogy volt. Vekerdi Károlyné rendszeresen küldött pénzt nővérének, és a temetés költségeit is állta – mindezt abban a tudatban, hogy Mester Róza még 1973-ban rá hagyta a házát, és a végrendelet egyik példánya mindig be volt téve az elhunyt személyi igazolványába.
Mester Róza halála után olvasónk egyik fiát küldte intézkedni a hagyaték ügyében Pilisborosjenőre. Komoly meglepetés érte, mikor nővére falujából felhívták, hogy másnap tartják a hagyatéki tárgyalást, amiről őt nem értesítették. A közjegyzőnél ott találta a fiát, néhány másik törvényes örököst – ügyvéddel –, a közjegyzőhelyettes pedig kihirdette, hogy egy 2007-ben született végrendelet alapján Mester Róza Vekerdi Károlyné fiára hagyta mindenét. Olvasónkat meglepte az események alakulása, illetve az, hogy a tárgyalásról annak ellenére sem értesítették, hogy egyszerre volt végrendeleti és törvényes örökös, illetve a temetés költségei révén hagyatéki hitelező. (A közjegyző nem követett el hibát, mivel amennyiben van végrendelet, akkor az örökösön kívül csak a kötelesrészre jogosult törvényes örökösöket kell megidézni, a többieket utólag kell értesíteni az eredményről, hogy azt megtámadhassák.) Olvasónk felmutatta a 1973-as végrendeletet, de a közjegyző iránti bizalmatlanságból – mivel, úgymond, eltitkolták előle az eljárást – azt nem volt hajlandó átadni. Így csak a 2007-es végakarat került kihirdetésre – ezt viszont a törvényes örökösök megtámadták. Ugyanis gondok voltak a dátumozással, a tanú pedig a végrendeleti örökös élettársa volt. Vekerdi Károlyné szerint ez a végrendelet hamis, mivel annak érvényesítésétől utólag maga a jogosult állt el.
A közjegyző ideiglenesen a törvényes örökösöknek – Mester Róza testvéreinek, illetve a már elhalt testvérek gyermekeinek – adta át a hagyatékot, azzal, hogy a kihirdetett 2007-es végrendeletnek a bíróságon lehet érvényt szerezni. A végrendeleti örökös – vagyis Vekerdi Károlyné fia – el is indította az eljárást, de utóbb kezdeményezését visszavonta. Mivel az újabb végrendelet így nem jön számításba, olvasónk bírósághoz fordult, hogy állapítsák meg a korábbi, ’73-as végrendelet érvényességét. A per alperesei a törvényes örökösök lettek.
A Kiskunhalasi Városi Bíróság meglehetősen hosszú idő után furcsa ítéletet hozott: nem vizsgálják érdemben, hogy az 1973-as végrendelet érvényes-e, mert Vekerdi Károlyné nem nyújtotta be a végrendeletet a közjegyzőnőnek, így azt nem hirdették ki. Ezzel együtt komoly perköltséget is olvasónk nyakába varrtak. („Örökség nincs, büntetés az van. Rodolfóné legyek, ha ki tudom fizetni” – írta Vekerdiné levelében.) Arra nem adott választ az ítélet, mit kellett volna tennie a végrendeleti örökösnek, ha nem értesítik a hagyatéki tárgyalásról, vagyis elvileg nincs olyan helyzet, amikor a végrendeletet benyújthatja.
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság már azután tartotta tárgyalását, hogy elkezdtünk foglalkozni az üggyel. A kiskunhalasi ítéletet a megyei bíró „alapjaiban téves”-nek nevezte, mondván, ha a hagyatéki eljárásban nem hirdetnek ki egy végrendeletet, az nem jelenti azt, hogy a bíróság sem bírálhatja el annak érvényességét. Vagyis az első fokú bíróságnak érdemben vizsgálni kell az 1973-as dokumentumot. Ami annyiban biztató, hogy két év után először lesz szó arról a dokumentumról, amit Mester Róza saját kezűleg írt és aláírt, s amely feltehetően a hiteles végakaratát tartalmazza.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu