Vihogós sajtóértekezlet

Manapság már nem okoz megütközést, hogy két nagyhatalom külügyminisztere – az egyik még névlegesen „szuper”, a másik már tényleg csak „nagy” hatalom – a keresztnevükön szólítják egymás. De az mégis képmutatásnak tűnt, hogy az amerikai és az orosz külügyminiszter első találkozójukon Szergejnek és Hillarynak szólította egymást. Hillary Clinton, az amerikai diplomácia főnöke ugyanis korábban félre nem érthető jelzést küldött Moszkvának: először elment Ázsiába, utána a Közel-Keletre, Törökországba látogatott, majd a NATO külügyminisztereinek tanácskozásán vett részt – és csak ezek után talált alkalmat arra, hogy Genfben összeüljön Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Akárhogy is vesszük, ez fontossági sorrend: az orosz–amerikai rivalizálást, a hidegháborús konfrontációt alighanem száműzték az HBO mozicsatornára. Sem Moszkvának, sem Washingtonnak nem áll érdekében, hogy az ellentéteket túldramatizálja. Ezekben a válságos időkben erre senkinek nincs pénze.

Az ellentétek és ellenérdekeltségek azonban valóságosak. Erre találta ki Barack Obama azt a kifejezést, hogy az orosz–amerikai kapcsolatokban meg kell nyomni a „reset” gombot. A kifejezés végül is egyszerű, még egy vacak elemes karórán is rajta van, aki pedig számítógéppel dolgozik, nagyon jól tudja, miről van szó. A szó átállítást, újrabeállítást jelent, illetve bizonyos értelemben újrakezdést.

Joe Biden amerikai alelnök februárban Európába látogatott, és a hírneves müncheni biztonsági konferencián – amely lassan ugyanolyan vitafórum lesz, mint a nemzetközi gazdasági fórum davosi síklubja – idézte Obama elnök „reset” kifejezését – ami azóta az amerikai–orosz kapcsolatok slágerszava lett. Ezek után Hillary Clinton azzal kezdte első találkozóját Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, hogy átadott neki egy kis kazettát, közepén egy nagy piros „reset” gombbal: rajta a felirat angolul és oroszul. Hillary Clinton még kajánul meg is kérdezte az orosz külügyminisztertől: „Szergej, ugye megtaláltuk a jó orosz kifejezést, mert ezen keményen dolgoztunk.” Szergej azonnal válaszolt: „Nem, tévedtek.”

A piros gomb alatt ugyanis orosz fordításban az angol „reset” mellett a „peregruzka” szó szerepelt, ami annyit jelent: „túlterhelés” – vagyis az egész mindjárt az arcodba robban, minden romokba dől, mindennek vége.

A helyes kifejezés, mint erre Lavrov orosz külügyminiszter rámutatott – a „perezagruzka” lett volna. Ettől függetlenül mindketten megnyomták a jelképes piros gombot. Hillary Clinton pedig megcsillanthatta külügyminiszteri képességeit: azt mondta, hogy végül is mindkét kifejezés helyes, mert annyi dolguk van egymás között, hogy az valódi túlterhelést jelent, alig győzik a tennivalókat.

A kis vita végül is nevetésbe fulladt, az orosz sajtó jót röhögött az amerikai külügyminisztérium tévedésén, és azt írta, hogy Lavrov és Clinton rossz gombot nyomott meg. A történet mindenesetre jól tükrözi a két egykori nagyhatalom ellentmondásos viszonyát: nem tudják, mit kezdjenek egymással. Washington szemszögéből Oroszország elvesztette kritikus jelentőségét – de Moszkvának már annyi atomfegyvere van, hogy arról nem lehet nem tudomást venni; az atomháború lehetősége azonban közöttük valószínűtlen. A hidegháborús korszak „kölcsönös elrettentés” fogalma elveszítette jelentőségét.

De itt van Irán, Afganisztán, Észak-Korea, Irak meg aztán Grúzia, Ukrajna – hogy a többi „befolyási övezetről” ne is beszéljünk. Hillary Clinton külügyminisztériuma elkövette az első hibákat: nem tudja, hogyan szól oroszul a „reset”; a dekoratív osztrák hölgyet, Benita Ferrero-Waldnert „Benitónak” nevezte; Javier Solanát, a derék uniós bürokratát pedig elkeresztelte „Solanónak”. Meglehet, Hillaryt egyszer még összetévesztik Billel.

Ezzel együtt az Egyesült Államok és Oroszország együttműködésre van ítélve. Fontosak a stratégiai kérdések, a fegyverzetkorlátozás ügyei, de még ezeknél is fontosabb a mindennapi gazdasági és politikai ügyekben való összehangolt fellépés. Az már biztos, hogy Washington a NATO kereteiben folytatja az együttműködést Moszkvával.