Velünk élő műemlékek

Sokan vannak köztünk, akik gyerekként valamely kastély vadásztermében tornázhattak gyerekként, vagy éppen a sok száz éves fák körül kergetőzhettek. Héderváron jártunk, itt az átlagosnál is több a helyi védettségű, a műemlék jellegű és műemlék épület, ahol kiemelt műemléki védettségű kastély is található.

Peregrinus kápolna, istálló, Kont- és Árpád-fa, Boldogasszony templom, kastély… Miközben végigjárjuk az ezerfős települést és jöttünkre kinyitják a lakatot az ezeréves Árpád-fa kerítésén, Tóth Gergő, a fiatal kőműves elmeséli, hogy ő bizony ebben a parkban sokat focizott. Merthogy kerítés csak hat éve áll.

A fa melletti gyönyörű templomról pedig a kulcs tulajdonosának, Fehér Lajosnak van pár szava:
– 85 óta lakok itt, a fa és a templom szomszédságában. Ez itt az ország legrégebbi lorettói kápolnája, Katalin grófnő csináltatta. Én láttam, amikor az urnába Khuen-Hédervári Károly szívét belerakták. A Szűz Mária-szobor is nagyon szép, csak nem tudom, ki fogja öltöztetni ezután. Eddig az Oláh Idus néni dolga volt.

Az éppen a tavaszi metszést végző Terka néni és lánya arra emlékeznek, hogy a kastély annak idején "Cserépkályhás iskola volt:
– 61-ben maradtam ki. A Pisti meg a Lőrinc bácsik voltak a pedellusok, ők fűtötték. De a legfontosabb, hogy én ott voltam fiatal. Ott volt a szánkózó domb – emlékszik Csík Józsefné. A csaknem nyolcvan éves néni egyébként most sem idegenkedik az épülettől, a legutóbbi István, a király előadásra is átsétált ide.

– Pedig van egyfajta távolságtartás az itt lakók és a kastély között. Lehet, hogy feszélyezi őket, hogy az épület ennyire elegáns, de lehet, hogy csak mást keresnek – gondolkodik el Bartha Sándor igazgató, aki jelenleg szállodaként üzemelteti az épületet. – Nem annyira jellemző, hogy részt vennének a rendezvényeinken, pedig több olyan programunk van, ami nem is kerül semmibe. Talán azért van ez, mert a grófék vagy az intézője családjából már senki nem él itt. Csak olyanoknak a leszármazottai laknak a községben, akik az uradalomban dolgoztak. Talán az akkori tisztelet érződik ma is.

Ebben lehet valami, hiszen Hegedüs - vagy ahogy a faluban ismerik: Liszt - Ferenc is hasonló érzülettel áll a kérdéshez:
– Az én dédapám cselédje volt a hédervári grófnak. 5-6 éves lehettem, amikor magam is jártam az úrnál. A grófné szobalánya vitt el hozzá egyszer anyák napi ünnepségre, egyszer meg csak úgy, vizitre.

Aztán elkalauzol minket a Tölgyfa borozóba, ahol Pista bácsi – akinek saját, feliratos pohara van az ivóban – rögvest elkezdi sorolni a nevezetességeket:
– Kont-fa, meg az ördögszobor…

Ám itt Miksó Csaba, egykori parkgondozó a szavába is vág:
– Az Kentaur, csak gyerekkorunkban hittük ördögnek. Én kérem oda jártam már óvodába is. Ki volt adva, melyik csoportnak mennyit kell gereblyéznie a kastély körül. Tavaszonta meg szép húsvétjaink voltak: a szigetre dugta el a nyuszi a csomagokat. Romantikusabb idők voltak azok.

– Emlékszel a Szitakötős Zsuzsira? – fordul hozzá Viola Csaba. – Na, nekem is vannak romantikus emlékeim… Az az a fa, amelyik alatt a hagyomány szerint Héderváry Kont István és társai tartották megbeszéléseiket, s ahol a tatárok ellen készülő Moson vármegye rendjei gyülekeztek.

Lám, észre sem veszik, mégis mindent tudnak: az életük összemosódik a több száz éves falak sorsával. Bár egyöntetűen azt ajánlják, ha valaki erre jár, csak a Göndöcs Laci bácsit, keressék - az bárkit elkalauzol.