Déjà vu: agyunk tréfálkozik?

Az elnevezés Émile Boirac francia kutatónőtől származik, szó szerinti jelentése „már láttam”. Számos variációja létezik: déjà vecu „már tapasztalt”; déjà senti „már gondoltam”, és déjà visite, „már meglátogattam”. Van, aki a reinkarnációval, másvalaki az agy pillanatnyi meghibásodásával magyarázza. Elmélet számtalan született – több mint negyven –, ám tudományos megegyezés eleddig nem bukkant fel e furcsa jelenség értelmezéséről.

A legismertebb magyarázat szerint szemünk játszik velünk. Az agyba az egyik szemből az inger csupán egyetlen mikro-szekundummal érkezik hamarabb a másikhoz képest, így tehát csak annyit érzékel, hogy az adott ingert már feldolgozta egyszer – de mikor a régmúltban kutat hasonló emlék után, nem talál semmit. Nos, ennek az elméletnek az alapján a kettős látásúaknak folyamatos déjà vu-t kellene átélniük… S minderre rátesz egy lapáttal a leeds-i egyetem emlékezetkutatóinak eredménye: a vakoknak is lehet hasonló élményben részük.

A tudósok tanulmányoztak folyamatos déjà vu-t megélő betegeket; epilepsziásokat, kiket gyakran a roham előtt szállt meg e különös érzés; végeztek hipnózist; közvetlenül az agyat ingerelték.

Ez utóbbiról számol be a New Scientist című brit szaklap. Kísérletekkel bizonyították, hogy egy tárgy felismerése kettős folyamat az agyban: az agy egyik része eldönti, hogy találkozott-e már valaha az adott tárggyal, illattal, hanggal, a másik pedig ismerősnek minősíti azt. A kutatók a második fázisért felelős agyrészt stimulálták, és déjà vu esetén ott észlelték a hibát – ugyanis olyan tárgyat nevezett meg ismerősként, amivel azelőtt sohasem találkozott.

Anne Cleary amerikai pszichológusnő szerint azért érezzük úgy, hogy múltbéli eseményt élünk át, mert valamilyen szinten így is teszünk. A déjà vu érzést kiváltó inger valóban ismerős lehet a múltból: egy rég elfeledett emlék – talán a gyerekkorból, vagy nem is olyan régről, csak akkor még kisebb figyelmet szenteltünk annak az eseménynek. A pszichológusnő egyszerű és hétköznapi példát hozott fel elméletének alátámasztására. Mivel a média, a bulvár sokat foglalkozik hírességekkel, sok képet vehetünk szemügyre róluk jól ismert helyeken, ahol azelőtt sohasem jártunk. Ám, ha egyszer eljutunk oda, ismerősnek fogjuk érezni, mintha már lettünk volna ott, pedig nem, csak képen láttuk.

C. Moulin és A. O’Connor kutatók nem értenek egyet a pszichológusnővel. Azzal cáfolják az előbbi teóriát, hogy ha a jelenség valóban az ismerősség érzésén alapul, akkor a folyamatnak megszakíthatónak kell lennie. Ők viszont epilepsziás betegeikkel végzett kísérleteik során azt tapasztalták, hogy a déjà vu érzése csak nehezen szakítható meg.

Elmélet tehát él tömérdek, bizonyított vagy elfogadott megoldás azonban még nincs. A legnagyobb kérdés talán az, hogy miért érezzük a déjà vu-t olyan nyugtalanítónak? Minél többet gondolkozunk rajta, annál megfoghatatlanabb – sokszor már ez is kiválthat déjà vu-t, ahogy a fokozott érzelmi állapot, a stressz és a kimerültség is. Az mindenesetre biztos: ez a „már láttam, éreztem, tapasztaltam érzés” az egyik legfurcsább, legborzongatóbb, amit agyunk csak produkálhat.