Falu, évszázadokon át

Sétálunk Rábcakapiban; első látásra olyan, mint a többi rábaközi falu. Csűr, pajta, kisbárány – még egy használatban lévő gémeskutat is találunk. Aztán a Fő utcán az egyik népi építésű lakóházról megállapítjuk, hogy feltűnően új: kiderül, hogy a XVIII. században épült házat Sipos Tibor és felesége felújította.

– A padlót újrasároztuk, a kéményt vesszőből fontuk – meséli a házaspár. – A bedőlt falakhoz a vályogot lábbal tapostuk az udvaron. Kézzel tapasztottuk a falakat is. Csak természetes anyagokat (pelyvát, agyagot, homokot) használtunk és ősi módszereket. Hat évig tartott a helyreállítás. Bár a mai elvárások alapján lakóháznak nem felel meg, mi azért már többször aludtunk itt nyáron. Kitűnő a klímája. A ház a mestergerenda „S. J. áts” vésése szerint május 27-én volt 223 éves.

Pár pitvarral arrébb is az elmúlt század képei elevenednek meg. A tejesedények a köcsögfán száradnak az udvaron. Szabó Gyula bácsi, a falu egyik legidősebbje megy hátra a tehenekhez fejni.

– Az állatok mellett az élet ugyanolyan, mint régen – mondja.

A falu polgármestere, Németh Ottó is hasonlóképpen látja:

– A gazdálkodás ugyanúgy jellemző a falura, mint több száz éve. Már a XIII. században is a legelők adták a megélhetést, és ma is sok olyan terület van, ahol szénát tudnak betakarítani.

Ami a növénytermesztést illeti, Németh Istvánék biokertészetében ma is ugyanazt és ugyanúgy csinálják, mint két generációval előttük.

– A nagypapám uradalmi kertész volt – emlékszik a feleség. – Mindig eszembe jut, ahogy palántát nevelt vagy gyümölcsfát metszett. Ő is rézkészítményeket használt és gyomlált. Ő is növénytársítást alkalmazott a kártevők, gyomok, penészedés ellen, ahogy mi is.

Persze akad, ami változott. Bár a májusfa-állítás szokása a XV. század óta megmaradt – most is ott lengenek a szalagok Némethék udvarán –, de a 18 éves Nórának és a 16 éves Ritának már nem táncolják ki a fát a hónap végén. Az októberi búcsú is már évekkel korábban megszűnt.

– Az egész falu ünnepe volt, de a fiatalok már nem várták úgy, mint egykor a mi generációnk. Amióta a kocsma bezárt, nincs búcsú sem – magyarázza a polgármester.

– Ötven évvel ezelőtt megszűnt a daloskör, a tűzoltó-egyesület, a leánykör, a legénykör is – sorolja Szabó Gyula. – A céhes legényeket, azokat a 16-18 éveseket, akik már elbírták a liszteszsákot és tudtak kaszálni, összetartották az ilyenek. A dalárda például 30 fős volt...

Lehet, hogy a fiatalokból veszett ki a lendület, de már háromnapos lakodalmak sincsenek. Évente csak egy-két pár köt házasságot. Most a falusi turizmus elindítására biztatják a rábcakapiakat, de azt, hogy az elegendő lesz-e a következő 800 évre, senki sem tudja.