Létezik itt jobb dolog, mint heverészni? (1.)

A Kanári-szigetek Spanyolország legdélebbi tartománya, Marokkó partjaitól 150-200 kilométerre. A 60-as és 70-es évek óta tartó turistainvázió az egyik legnépszerűbb üdülőparadicsommá tette a szigetcsoport két legnagyobbját, Tenerifét és Gran Canariát. A görögök Szerencsés-szigetek néven emlegették; a spanyol hódítók jó párszor megpróbálták elpusztítani az itt élő őslakosok, a guanchók civilizációját, mely próbálkozások egyike később aztán sikerrel is járt. A spanyol uralom miatt bekövetkező rohamos népesség- növekedést rosszul viselték a szigetek: lakosai tömegesen vándoroltak ki Dél-Amerikába. Nem javított a helyzeten az 1975-ig fennállt, a szigetekről totálisan megfeledkező Franco diktatúra sem.

A Las Palmas-i repülőtérre megérkezni – a leszállás félelmein kívül – nem különösebben izgalmas dolog, de a kopárság azonnal feltűnik. Az üdülőközpontokon kívül nem hogy zöld területet, de gyakorlatilag semmiféle növényt sem látni, ami azért csalóka, mert a vulkanikus eredetű sziget belső, magasabb részein jóval barátságosabb a környezet. A part menti területek öntözését a tengervíz sótalanításával oldják meg, amely – figyelembe véve az egy virágoskertre jutó locsolócsövek számát – döbbenetes pénzekbe kerülhet. Egy-egy hotel kertjét csodálva az ember tényleg azt gondolhatja, hogy a Paradicsomban jár – pedig ez még csak az oda vezető út.

A Club Anfi Del Mar hegyoldalba vájt, kavicsokból kirakott, hatalmas épületeit megpillantva tudjuk, megérkeztünk. Az Anfi tipikus példa a szigeten gombamód növekvő üdülőfaluk és szállodakomplexumok létrejöttére. Egy Björn Lyng nevezetű norvég milliomos a yachtjával erre hajózva annyira beleszeretett az öbölbe, hogy azonnal meg is vette a területet, de a fél hegyet el kellett hordania ahhoz, hogy felépíthesse a négy nagyobb egységből álló Anfi-t. A sziget keleti és déli részén a sajátságos terepviszonyok miatt ez bevett gyakorlatnak számít. Hogy a parton is teljes legyen a komfort, idehajókáztatott 11 tonnányi karibi homokot is.

Gran Canaria legfőbb bevételi forrása természetesen a turizmus, de ettől még roppant fura, hogy spanyol szót maximum a boltban és a személyzettől hallani. A strandon, az étteremben és úgy általában bárhol, ahol egy nyaralás alatt megfordul az ember, szinte kizárólag angol vagy valamelyik skandináv nyelvet hallani. Rengeteg a vörös hajú, szeplős, a rendkívül erősen égető nap elől menekülve fehér pólóban fürdőzgető, emiatt roppant viccesen kinéző angol vagy skót fiatal, s a szőke, kétméteres norvég. Az északi országok tengerpartra vágyódó utazóinak a Kanári-szigetek a lehető legközelebbi úti cél, ahol egész évben kellemes az éghajlat. A legfurább jelenségnek azonban a 130 kilós, kopaszra nyírt, sörrel a kezükben rohangáló angol futballhuligánok, és a megszámlálhatatlan mennyiségben feltűnő Rangers és Celtic mezes figurák számítanak.

Gran Canarián az emberek háromnegyede a turizmusból él. Nyilván nem mindenki szállodatulajdonos, de a másik alternatíva a mezőgazdaság. Ha a legelső – angolul egyébként több mint kielégítően beszélő – takarítónőt megkérdeznénk, hogy jó-e így neki, ahogy most van, egészen biztosan azt mondaná, hogy sokkal jobb, mintha egész nap a földet túrná, 30 fokban.

Az idősebbek – akik érthető módon nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak már alkalmazkodni a szolgáltató szektor követelményeihez – művelik a sziget belső területein található banánültetvényeket, barackosokat. A buszon mellettünk ülő kalapos parasztbácsika jól láthatóan megbékélt már a szigetet elözönlő, jómódú külföldiekkel, s ez még akkor is igaz, ha ennek az az oka, hogy nem tud mit tenni a jelenség ellen. Mint ahogy ez ellen sem:

„Újabb félezer illegális bevándorló érkezett két nap alatt a Kanári-szigetekre Afrikából.”

Az úti beszámoló második (befejező) részét holnap olvashatja honlapukon!

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!