Merre fordul Irán?

Vér folyik Teherán utcáin. A síita állam amúgy nagyra becsüli a mártíromságot, ha úgy tetszik, az öngyilkosságot. Június 12., az elnökválasztás óta nem múlt el nap, hogy a tömeg ne vonult volna fel tiltakozni Mahmúd Ahmadinezsád, a hivatalban lévő elnök újraválasztása ellen. A síita elit egyre jobban megveti az elnököt, aki csak provokálja a külvilágot, de semmivel sem szerez megbecsülést az iráni síita iszlámnak. Az iszlám köztársaság megalakításának harminc éve alatt sok ellentét feszült a síita egyházi személyiségek között, de mindig mindent sikerült a háttérben elrendezni. Arra még nem volt példa, hogy a viták napvilágra kerüljenek.

Most azonban a nézetkülönbségek arról szólnak, hogy meg kell-e változtatni Irán természetét? Egy több mint hetvenmilliós nemzetről van szó, az ország területe nagyobb másfél millió négyzetkilométernél, és akár akarja, akár nem, regionális nagyhatalom. Ezen túlmenően Irán atomhatalmi státusra tör, miközben a közép-keleti térség egyik kulcsállama: Irak, Afganisztán, sőt Oroszország befolyási övezetének nagysága is tőle függ. Irán egy olajtengeren „úszik”, amelynek kitermelése bármikor befolyásolhatja az olajárakat.

A június 12. óta tartó megmozdulások kiterjedtek a nagyvárosokra is, és a korábbi langyos tiltakozásokkal szemben most már nem látszik a lázongás vége. A legfeltűnőbb az, hogy Ali Hamenei ajatollah, az ország mindenható vezetője hiába átkozta ki pénteki imájában a tiltakozókat, és hiába sulykolta az emberekbe, hogy az elnökválasztáson Mahmúd Ahmadinezsád a győztes, a tömeg nem hallgat rá.

Ez szokatlan fordulat – különösen azért, mert az iráni iszlám vezetők egy befolyásos rétege is a tömeggel tartott. Nyílt kihívás ez Ali Hamenei és Irán iszlám vezetése ellen. Ha Teheránban megosztott a felső vezetés, akkor a jövőben minden lehetséges. A forradalmi gárdisták – hivatalból Ali Hamenei ajatollah hívei – és a félkatonai milíciák – ők viszont a faragatlan Mahmúd Ahmadinezsád elnök szolgálatában állnak – kiadták a szigorú figyelmeztetést: ha még egyszer utcai tüntetésekre kerül sor, akkor a megtorlás könyörtelen lesz. Szombaton már tucatnyi ember, akár százan vagy annál is többen estek áldozatául az erőszaknak.

Az iráni „ellenzéki” vallási vezetők voltaképpen nem forradalmat követelnek, csak annyit, hogy Irán alkalmazkodjék a változó időhöz. Az ország népességének csaknem kétharmada fiatal: 30 éves vagy annál is ifjabb. Ennek a nemzedéknek az internet, a kommunikáció már ablakot nyitott a világra, amelyet senki sem képes becsukni. Ez a generáció képtelen belenyugodni abba, amit a hatalom már részben elismert: az elnökválasztásokon valószínűleg csaltak. Hogy milyen mértékben, az lényegtelen: az iszlám köztársaság vezetői elveszítették hitelüket. Ez a nemzedék már nem emlékszik Khomeini ajatollahra úgy, ahogy a mostani vallási vezetők szeretnék.

Ha Irán „borul”, akkor felbillen a közel-keleti erőegyensúly is. Irak ellenpólus nélkül marad, Afganisztán ugyancsak elveszíti egyik ellenfelét. A lehető legrosszabb forgatókönyv szerint az ingatag Irak és Afganisztán után megint létrejön egy háborús terep, ahol esetenként talán atomfegyvert is találni lehet.
Az amerikai és európai dilemma is ebből származik: beavatkozni Iránban határtalan kockázatokkal járna – nem beavatkozni pedig homályos kockázatokat rejt. Barack Obama amerikai elnök egyelőre távol tartja Amerikát ezektől a kockázatoktól, de máris bírálják a jobboldal felől, hogy a gyengeséget sugározza. Európa – főleg Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök – fel van háborodva, és az elemi szabadságjogokat kéri számon Iránon.

Európa egyelőre az Egyesült Államokkal veri a csalánt, de ha Iránban folytatódik a nyílt elnyomás, netán az öldöklés, akkor Washingtonnak és Európának egyaránt állást kell foglalnia, esetleg tennie is kell valamit.

Irán valóban keresztúton fekszik, ahol orosz, amerikai, európai, ázsiai, valamint iszlám érdekek találkoznak. Ha az ország belső biztonsága felborul, akkor újabb forró pont jön létre a Közel-Keleten, s a regionális erőegyensúly végleg felbomlik. Minden érintettnek az az érdeke, hogy Iránban létrejöjjön valamiféle kiegyezés.