Táplálékod a gyógyszered

Varga Géza az utóbbi három évtizedben rendszerint szemben állt az éppen napirenden lévő iparszerű mezőgazdasági és élelmiszer-kereskedelmi modellel, a vegyszerek és műtrágyák használatával. Mindig a természet által nyújtott módszerek alkalmazását szorgalmazta, negyedszázada alapítója volt az akkori Biokultúra Egyesületnek.

Vajon honnan ez az elkötelezettség? A hatvanhárom éves férfi életében az 1972-es esztendő hozott sorsfordító változást. Akkor Svédországban volt egyetemista, és részt vett a stockholmi környezetvédelmi világkonferencián. Erre az eseményre jelentette meg Denis és Donella Meadows A növekedés korlátai című könyvet. Ebben feketén-fehéren leírták, hogy a folytonos növekedési kényszer zsákutcába juttatja a világot. A mostani pénzügyi, gazdasági válság mintha őket igazolná.

A svédországi éveknek volt egy börtönnel végződő közjátéka is. Minthogy felesége és kisfia Magyarországon éltek, az akkori utazási korlátozások miatt rendszeresen Lengyelországban találkoztak. Varga Géza együtt akarta tudni családját, és merész elhatározásra jutott. Autóját átalakította embercsempész, vagyis családegyesítő járművé, ám a svéd komphajóra való felhajtás közben lebukott. Másfél évet kapott érte, amit a szegedi Csillagbörtön rabgazdaságában töltött le.

Kiszabadulása után Galgahévízen munkatársaival közösen valóságos biobirodalmat hozott létre: 1990-ben megalakították a Gaia Ökológiai és Vidékfejlesztési Alapítványt, aminek kezdettől fogva igazgatója. „Táplálékod legyen a gyógyszered, és gyógyszer legyen a táplálékod!” – hangzik az 1992-ben szervezett Galgafarm Első Magyar Organikus Szövetkezet jelmondata. Az ökogazdaság 300 hektáron termeszt növényeket, ötven tehenüktől pedig biotejet fejnek.

A már világszerte működő szervezetekhez csatlakozva 2007-ben alapították meg a Szövetség az Élelmiszer Önrendelkezésért mozgalmat. Vajon mit jelent a hazai köztudatban még ismeretlen szerveződés? A mozgalmat a kilencvenes évek elején az európai kis családi gazdaságok indították el, mert látták, hogy a birtokkoncentráció miatt sorra mennek tönkre a kisüzemek. Szerintük az Európai Unió közös agrárpolitikája (KAP) a családi és kisgazdaságokat sújtó engedményeket tesz a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO). Leegyszerűsítve úgy is mondhatnánk, hogy az élelmiszer-önrendelkezés a globális világkereskedelmi modell alternatívája, és a WTO által szorgalmazott szabad kereskedelem ellensúlyozására szolgál.

A közbevetésre, miszerint a gondolat a nemzetek feletti, globalizált termelés és kereskedelem ismeretében nem több-e illúziónál, beszélgetőpartnerem érveket hoz fel. Azt mondja, vissza kellene adni a nemzetek önrendelkezését, hogy saját mezőgazdasági és élelmezési politikájukat maguk határozhassák meg. Fontos lenne, hogy a támogatások révén, a valós költségek alatti dömpingárakon történő exporttal ne sérülhessenek más országok gazdálkodóinak az érdekei. Támogatások nélkül az európai és a hazai vidék nem létezhet, ugyanis jövedelmezőségére az ipartól eltérően nagy hatással van a természet, az időjárás. A támogatási célokat és a pénz elosztását azonban a vidék népességmegtartó erejének és a környezet megóvásának szolgálatába kell állítani.

A világot behálózó kereskedelmet ismerve, szélmalomharcnak tűnik az elképzelés – jegyzem meg ismét. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy feladjuk – válaszolja elszántan. Hiszen ez a torz, piac- és profitközpontú gólem, a globális élelmiszer-kereskedelem súlyos sebeket ejt a társadalmon, ezt észre kell venni, és tenni kell ellene. Még akkor is, ha az élelmiszer-önrendelkezés nálunk alig ismert, és mérhetetlenül kevés még az ennek jegyében helyben termelt és forgalmazott élelmiszer.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1948 decemberében rögzítette minden ember élelemhez való jogát. Az éhezők száma azonban napjainkban nemhogy csökkenne, hanem növekszik. Ma már az egymilliárdot közelíti, tehát a Földön minden hatodik ember éhezik. Többségük termelő volt, gazdálkodott, mielőtt erre a sorsra jutott. A gazdag államok támogatásokkal olcsóvá tett exportja miatt mentek tönkre.