Csúcs hátán csúcs

A fentiek Barack Obama amerikai elnök szavai, mondandójának összefoglalása, és világosan tükrözik az olaszországi L’Aquilában tartott G8-as csúcstalálkozó értékelését.

Annak idején – még tartott a hidegháború – a rambouillet-i kastélyban, 1975-ben találkoztak a hatok, vagyis a francia, német (nyugatnémet), olasz, brit, japán és amerikai vezetők, és gyönyörűséges deklarációt adtak ki, tizenöt pontban. A negyedik így szól: „Az ipari demokráciák eltökélték, hogy megoldják a magas munkanélküliség, a folytatódó infláció és az energetika komoly problémáit…” – és így tovább. Ha valaki mind a tizenöt ponton végig akar menni, kitartásra lesz szüksége.

Aztán a hatok közé betüremkedett Kanada – így lettek a legfejlettebb hetek –, majd jött a sértődött Oroszország, amely közölte, hogy őt – Bástya elvtársat – nem lehet kihagyni a klubból…

Így keletkezett a G8 – de ma már van G20, G14 is, sőt, van G5: Brazília, India, Kína, Mexikó és Dél-Afrika. Ha a számolgatást komolyan vesszük, akkor van G5 plusz egy: Egyiptom. A G betű egyébként a csoport szó angol jelölése: mindenki akkora csoportot csinál, amilyet csak akar.

L’Aquila maga volt a szervezett káosz. Silvio Berlusconi egy ötlettől vezérelve határozta el, hogy a csúcstalálkozót ott tartja meg, ahol – áprilisban – csaknem háromszáz ember vesztette életét a földrengés miatt, és tízezrek vesztették el otthonaikat. Az emberi tragédiák nem szolgáltak éppen jó díszletként egy globális összejövetelnek. Az érzelmek nem alapozták meg a jó döntéseket.

Ilyeneket nem is hoztak. A „Nagyok” elhatározták, hogy a következő évtizedekben visszafogják a légkör felmelegedését: a határ két (2) Celsius-fok. Majd segítenek a fejlődőknek, amelyek hőmérővel a kezükben mérik az ipari fejlődést. A gazdaság nyilván stabilizálódik, de „még vannak komoly kockázatok”. Élelmiszer: három év alatt húszmilliárd dollárt költenek az éhezés visszaszorítására. Erre mondták – olyanok mint Bob Geldof vagy Bono, a U2 nevű együttes frontembere –, hogy ez az összeg csak töredéke a sok ezer milliárd dollárnak, amelyet az úgynevezett fejlett országok a bankjaik megmentésére költöttek.

A világ sok felén megpróbálták öszszesíteni a G8-ak csúcstalálkozójának hasznát. Ez az erőfeszítés nem sok eredménnyel járt. Protekcionizmus? Ellenezzük, de nem nagyon. Iráni atomprogram? Majd meglátjuk, szeptember végéig. Észak-Korea? Innen figyelmeztetjük őket. Amerikai rakétapajzs? Kalinyingrádban is lesznek rakéták. Egyetértünk, mi G8-ak? – no, azért ez nem ilyen egyszerű.

A világ kipipálhatta az újabb csúcstalálkozót, de nem jutott közelebb a bajok megoldásához. Ahogy világossá válik a globalizáció, úgy lesz egyre nevetségesebb az ötlet, hogy a Föld néhány hatalma képes lesz megoldani olyan problémákat, mint a globális felmelegedés vagy a fegyverkezés. A nagyhatalmak nem tudják etetni vagy felruházni a világ szegény nemzeteit. Barack Obama ugyan hősnek kijáró fogadtatásban részesült Ghánában, de ő maga volt az, aki kijózanító beszédben figyelmeztette az afrikaiakat. Ez a kontinens folyton csak siránkozik, felmutatja saját szánalmas gyarmati múltját, másokra mutogat és nyomorúságát tárja a világ felé. Ideje, hogy a gazdag Afrika leszámoljon saját korlátaival, elkergesse antidemokratikus diktátorait.

Obama, a feketék leszármazottja azt mondta Afrikának, hogy megállna a saját lábán, ha a segélyekért való ácsingózás helyett végre tenne is valamit magáért. Barack Obama végül is tartja a szavát. Borítja a látszólag stabil intézményeket, és van egy-két szava a látványos csúcstalálkozókról is. Fél év alatt nem kis teljesítmény.