Fele annyi reális áron

A 307-es népszerű hazánkban, de biztosan nem a megbízhatósága miatt. Különösen a ráncfelvarrás előtti modellévekben gyártott autókkal akadtak gondok, így nem véletlen, hogy a 308-asnál külön figyelmet szenteltek a láthatatlan minőségnek. Persze, ez egy hét tesztelés alatt nemigen derül ki, de az összhatás pozitív: a nálunk volt tesztautó egy éve szolgálja az újságírókat, vagyis úgy nagyjából három-négy év használatnak megfelelő nyúzást állt ki, mégis egyben volt, nem nyöszörgött, nem zörgött semmi.

Az autó elölről gyönyörű a hatalmas lámpákkal és hűtőráccsal. Oldalról is jól mutat az egyébként feleslegesen nagy 18-as felnikkel és a sok üvegfelülettel. Hátulról viszont nem szép.

Beülve egy szavunk sem lehet: a döntött középkonzol, a feláras bőrülések és a világos beltér hangulatos, az üvegtetővel megfejelve pedig olyan kombináció, amelyből nem szívesen száll ki az sofőr és utasa. A kormány minden felszereltségnél négy irányban, az üléspozíció széles spektrumban állítható. Az anyaghasználat parádés: puha műanyagok, jó tapintású kárpitok mindenütt. Nappal a műszeregység zavaróan csillog, a kormány mögött elhelyezett gombok pedig jó adag megszokást igényelnek. Sok a gomb a középkonzolon, de sikerült őket rendezetten elhelyezni. A hifi szépen szól, s a különlegessége, hogy van benne egy 10 GB-os merevlemez, amire felmásolhatjuk a zenéinket. Az ötlet jó – kár, hogy csigalassúsággal működik a dolog.

Hátul viszont már nem olyan rózsás a helyzet: bár a láb- és a fejtér elegendő, sőt – mint a repülőkön – lehajtható asztalkát is találunk, de a támlák nem dönthetőek, nagyon meredek szögben állnak, ezért a hosszabb utazás nem annyira kényelmes. Kell is a hely, mert a harmadik sorban két feláras plusz ülést találunk – ezeket azonban hívjuk inkább pótszéknek, mert kistermetűeknek rövid távra igen, de másra nem jók. A csomagtartó tisztességes méretű, egészen pontosan 508 literes, de a világos kárpit miatt nem szívesen szállítanánk sittet vele.

A kétliteres dízel hagyományosan a Peugeot legjobb motorja, ezt a kasztnit is szépen elhúzza. Egyenletes nyomatékot produkál mindenhol, autópályán 130-140 az ideális utazósebessége, olyan 6 liter körül fogyasztva. Ez az érték városban inkább 7-7,5 között van, de tegyük hozzá, hogy a 308 SW másfél tonnánál is nehezebb.

A váltót először borzasztóan pontatlannak éreztem, de rövid idő alatt megszoktam, s pár nap után egyáltalán nem zavart. Rövid úton jár és hatsebességes. A futómű – ahogyan az egész autó – nem a sportosságra, hanem a kényelemre van hangolva. Az is volna, ha nem lennének a hatalmas felnik és a peres gumik. Felesleges pénzkidobás a 18-as kerék, elégedjünk meg a 16-ossal, sokkal kényelmesebben fogunk vele utazni.

A tesztelt modell 8 millió körüli ára túlzás. A kétliteres dízel 308 SW már 6 millió alatt a miénk lehet, a megfelelő mennyiségű extrával (elektromos ablakok, tempomat, légzsákok garmadája, mp3-as hifi és 16-os felnik). Ennyi pénzt is jogosan sokallhatunk egy kompakt francia kombiért. Nézzük csak, mi a legszerényebb ajánlat: 4 millió alatt találjuk az 1.6 VTi-t 120 lóerővel, széria üvegtetővel, légkondival – de lecsupaszítva. A Peugeot 308 SW alapban négymilliót megér, de kétszer ennyit még felextrázva sem. Bízzunk benne, hogy a megbízhatóságával sem lesz probléma.

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!