Szabó Győző és Novák Péter is beugrik Siófokon

Talán senkinek nem kell bemutatni a Beugró című műsort, amelyben ismert színészek szórakoztató improvizációk sorát adják elő. Most szombaton lehetőségük nyílik a Balatonon nyaralóknak is, hogy augusztus 1-én este élőben is részük lehessen ebben a remek produkcióban.

Hírek, információkSzabad Föld Online2009. 07. 31. péntek2009. 07. 31.
Szabó Győző és Novák Péter is beugrik Siófokon

Első ránézésre száraznak és csupasznak tűnhet, hogy csak 4 ember és néhány szék van a színpadon, de amint megkapják a színészek a feladatokat és elkezdenek rögtönözni, megtelik élettel az előadás. Augusztus elsején, szombaton a Coke Club színpadán történik majd mindez, hiszen Siófokra látogat a Beugró.

A szenzációs négyes fogat, Pokorny Lia, Kálloy Molnár Péter, Rudolf Péter és Szabó Győző a műsorvezető Novák Péterrel kiegészülve színházi környezetben, lehetőleg kellékek nélkül jelenítenek meg gyakori emberi alapkonfliktusokat. A szereplők ismerik ugyan a játékok jellegét, de a konkrét feladatokat csak a helyszínen kapják meg. Így egy pillanat alatt megváltoznak a szerepek, a felállások, a történet valós időben írja önmagát.

A Coke Club színpadán látható különleges produkció szombat este 9 órakor kezdődik. Az előadás helyzetgyakorlatainak központi témája a Balaton, a szórakozás, a zene, de lesz játék a pasizás, csajozás kapcsán is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek