A feltámadt falu

Borsodban, a Tornai-dombságon, a Barakonyi-patak völgyében kanyarog az út, a végcél: Tornabarakony. Innen már nincs tovább – legfeljebb gyalog, erdőn-völgyön át.

Tornabarakony nevét csaknem fél évezrede említik először az okiratok. A csöpp falu a török világban elnéptelenedett, 1678-ban elpusztultként tartották nyilván. Új lakói, a ruszin eredetű, görög katolikus jobbágyok, fél évszázaddal később érkeztek a falut birtokló Gyulay Ferenc földesúr hívására. Ám amíg 1851-ben még 385-en laktak itt, az ezredfordulóra mindössze 30-an maradtak. Nem sok híja volt hát, hogy ismét elpusztultként – „desolata” – emlegessék, ám ekkor a falu szerelmesei a feltámasztásra voksoltak.

Az innen elszármazottak, rokonaik, ismerőseik gyakran haza idejártak, mióta sorsuk elszólította őket szülőhelyükről. Néhány éve mind több lakatlan, összedőlésre ítélt ház talált új gazdára.

Ha már lúd, legyen kövér: a csöndes elmúlást érces énekszó, vidám terefere, kacagós gyerekzsibongás zaja űzi messzire. Tornabarakony az immár kilencedik alkalommal megrendezett Gömör-Tornai Fesztivál programsorozatának részese. Másodízben kapcsolódik e sodrásba, mely – ha csupán egynéhány napra is – a térség számos települését magával ragadja.

Összefonódások. Ez a cím foglalja keretbe a tornabarakonyi fesztiválnapot: magyarok és ruszinok, a vallás és a hagyományok jegyében gyülekeznek régi s új helybéliek, meg a sokfelől indult vándorok.

A frissiben felújított görög katolikus templom kapujából kiárad a többszólamú férfiének, Kocsis Fülöp püspök szent liturgiát mutat be. A röpke megnyitóünnepséget követően pedig szerteszélednek a faluban a fesztiválozók.

Mesemondók, zenészek, énekesek, táncosok jogos jussukat, a nagy tapsokat learatva adják át helyüket a sorban következőnek. Az apróbbakat a kézműves foglalkozások és a gyerekjátszók szertelen örömei vonzzák magukhoz.

A Kemencés-domb meghódítóit jóféle ruszin gulyás, házi lekváros palacsinta, hűsítő itóka várja. A fizetséget fabatkában – azaz fesztiválpénzben – kell leróni. A domb tulajdonjogát Jenei Edit a minap ruházta át a Baráti Kör Tornabarakonyért Alapítványra, s így már minden fel-felgyülemlő erejét az 1912-ben épült Levendulás ház felújítására fordíthatja. Most a tornác visszavarázslása van soron. Amúgy tájház lesz itt, szépen szaporodnak hozzá a tárgyak, eszközök. Friss szerzet néhány, kelengyeként szolgált öltözet és terítő is. Edit a Hajdúságból indult, s addig járta az útját, míg végül a barakonyi táj az év jó részére magához kötötte.

Gyüre János története másképpen szól. Családja a szomszédos Rakacaszendről került a fővárosba, hogy később visszataláljon a szülőföldre. Egyszer János gombászni indult, mígnem a dombtetőn a fenyvesből kiérve, a völgyben megpillantotta Tornabarakonyt. Hamarosan fel is ütötte hát állandó tanyáját: a barakonyi gazdálkodás csendjére cserélvén a budapesti hírközlési mérnökség zsivajgós világát. Húsmarhát és hucul lovakat tart, megtermeli a jószágnak a takarmányt. Amúgy pedig a kemencés-dombi ízletes ruszin gulyáshoz a bikaborjú húsa és a finom palacsintába a baracklekvár is az ő birodalmának hírnevét emeli.

Így jutott el történetünk a feltámadástól az új honfoglalásig.

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik a képgalériánk!