Hej, szlovákok, hej, magyarok!

A felháborító eset augusztus 21-én, pénteken történt. A magyar államfő elsétált a komáromi (Rév¬ko¬má¬rom/Komárno) Er¬zsé¬bet hídon a határvonalig, majd ott bejelentette, hogy jogászként, államfőként őt ugyan nem fogják nyílt törvénysértésbe hajszolni. Korábban példátlan események történtek. Miroslav Lajcák külügyminiszter összecsődítette az EU-dip¬lo¬ma¬tákat, és elmagyarázta nekik, milyen ég¬¬be¬¬kiáltó tettre készül a ma¬¬gyar elnök. Ezután so¬¬rom¬póba lépett Ivan Gas¬pa¬rovic államelnök is, aki félreérthetetlen módon eltanácsolta Sólyom Lászlót a komáromi látogatástól. Majd jött a nagyágyú, Robert Fico kormányfő, aki sajtóértekezleten jelentette be: diplomáciai jegyzékben küldték haza a magyar köztársasági elnököt, aki veszélyezteti a biztonságot, megsérti Szlovákia szuverenitását, és akit erővel ugyan nem állítanak meg, de ha mégis átlépi a határt, akkor azt durva provokációnak tekintik. Sólyom László Szent István-szobor avatására ment volna Komáromba, de látványosan megállt a határon és elmondta panaszait: megmagyarázhatatlan, kivédhetetlen, kimenthetetlen.

A szlovák manőver átlátszó volt: arra hivatkoztak, hogy Pozsony nem kapott időben tájékoztatást Sólyom tervezett látogatásáról. A magyar külügy erre bebizonyította, hogy Peter Weiss szlovák nagykövet már június 19-én értesülhetett a köztársasági elnök látogatási terveiről. (Weissnek még lesz magyarázkodni valója.) A szlovákok erre azzal érveltek, hogy augusztus 21. a Varsói Szerződés csehszlovákiai inváziójának 41. évfordulója. Valóban: mélységes érzéketlenség volt a Varsói Szerződéstől, hogy a magyar állami ünnep idején kezdtek bele ebbe az egészbe… De régen volt, Magyarország – és Sólyom László is – ezért már bocsánatot kért, Robert Fico annak idején nem volt még négyéves, és hol volt akkor a független Szlovákia a maga eurójával, európai uniós és NATO-tagságával.

Ha a magyarok azt hiszik, hogy az ügy mélységesen felkavarta a nemzetközi közösséget, akkor alaposan tévednek. Csak a cseh, az osztrák és a német lapok foglalkoztak részleteiben az incidenssel, bár máshol is megemlítették azzal a hozzáfűzéssel, hogy egyetlen szlovák állami vezető sem kapott meghívót az ünnepi eseményre, egy régi „közös király” szobrának avatására.

Bugár Béla, a Magyar Koalícióból (MKP) kivált új Híd/Most párt (a Most a Híd szlovák megfelelője) volt az első, aki kimondta: az ostoba konfliktusnak elejét lehetett volna venni, ha a szoboravatásra szlovák vendégeket is meghívnak.

A „szoborbizottság” azonban – öten voltak – korábban 5:0 arányban leszavazta a javaslatot. A magyar köztársasági elnök hivatala azzal érvel, hogy mégsem szólhat bele a szervezőbizottság munkájába. Így keletkezett egy csúnya konfliktus – de senki se várja, hogy majd az Európai Unió ezt rendbe teszi: az EU felnőtt államok közössége, elvárja, hogy a tagállamok az egymás közötti vitáikat felnőtt módon rendezzék. Magyarország persze „szóvá teheti” sérelmeit, például az Európai Parlamentben, a Bizottságban, az Európai Tanácsban (ahol állam- és kormányfők vannak jelen), de ha jogi útra tereli a dolgot, akkor csak rosszul járhat – mindkét ország. Nincs olyan fórum Európában, amely eldönthetné, hogy Pozsonynak vagy Budapestnek van-e igaza. Külföldi vélemények szerint Sólyom Lászlónak nem kellett volna „arrogánsan” a határig vonulnia – Robert Ficónak pedig tanulnia kellett volna némi nemzetközi illemet és hanyagolnia a magyar kártyát. Nagyjából ilyen utakat kell(ene) bejárnia a toleranciának, egymás kölcsönös tiszteletének.