Nyílik a fehér üröm

Száraz gyepek, legelők, útszélek és parlagok gyakori vadvirága. A fekete ürömhöz hasonlóan gyógy- és fűszernövényként használatos. Kivonatát, amelyet a világ legkeserűbb italaként tartanak számon, már az egyiptomiak és a görögök is fölhasználták a gyógyításban.

Hírek, információkValló László2009. 08. 12. szerda2009. 08. 12.
Nyílik a fehér üröm

A fehér üröm ezüstösen molyhos, fölálló hajtású, 40-100 centiméterre növő évelő növény. Szögletes szára gyakran vörössel futtatott, sűrűn elágazó. Sárga virágai füzéres bugában állnak, a termése apró kaszat. Elterjedési területe főként Közép- és Dél-Európára esik, elszórtan Nyugat-Ázsiában is előfordul.

Latin nevében (Artemisia absinthium) az első szó Artemis görög istennő neve, merthogy az ókori görögök az ő adományának tartották. A második szó pedig az ízére utal, az absinthosz ugyanis keserűt jelent. Íze és illata hasonlít a citroméra: fűszeres és keserű. Elsősorban húsételek (például a csülök) ízesítésére használják, de az ürmösborok, likőrök, keserű italok általános fűszere is.

Hazánkban már ott díszlett a középkori kolostorkertekben is, az általános erőnlétet növelő, étvágygerjesztő kivonatot készítettek belőle. De bélféregűző, görcsoldó hatása miatt is termesztették. A belőle nyert illóolaj hasonló hatású gyógyszerek alapanyaga ma is. Külsőleg reuma elleni készítményekben használják.

Ezek is érdekelhetnek