Nem Britney Spearsre bízták sorsukat a németek

A vasárnap tartott német választásoknak két nagy vesztese van: a sodródó, bizonytalan szociáldemokrácia, amely nem is tudja, mit akar, és a közvélemény-kutatás. A két nagy győztes: Angela (Angyal) Merkel és Németország három kis-nagy pártja.

A Frank-Walter Steinmeier vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az elmúlt négy évben kényszerűségből nagykoalícióban kormányzott az Angela Merkel irányította kereszténydemokratákkal, illetve a vele szövetségben lévő bajor keresztényszocialistákkal (CSU). Kompromisszum, kompromisszum hátán – ez volt a koalíció fő eredménye. De a reformok sorra elmaradtak, jött a gazdasági válság, és a szocdemek még ekkor sem ébredtek fel. Miközben a politikai stabilitás érdekében Merkel fáradhatatlanul alkudozott az SPD-vel, meg kellet küzdenie azokkal a jobbról érkező vádakkal is, hogy baloldali elhajló lett belőle, aki beleszürkül a szociáldemokraták lózungjaiba, a „ráérünk arra még“ tehetetlenségébe.

Angela Merkel lecserélte ruháit, színesbe öltözött, új fodrászhoz ment – miközben leiskolázta a veterán német államférfiúkat, igazi politikai barátságot alakított ki a francia elnökkel, a brit miniszterelnökkel és Barack Obama amerikai elnökkel is. Ja, és közben ott állt a kormányrúdnál, amikor Európa legnagyobb gazdaságát át kellett vezetni a válság viharos vizein. Önmagában az is csoda, hogy a választások előtt népszerűsége meghaladta a 60 százalékot.

A következő választásokig senki sem fog hinni a német közvélemény-kutatóknak. Az utolsó pillanatig azt jósolták, hogy szoros lesz a verseny, újra jöhet a konzervatív-szocdem nagykoalíció, a huzavona és a kiegyensúlyozott, ám határozatlan döntések sorozata. Frank-Walter Steinmeier, a szocdemek vezetője elhitte a neves intézményeknek, hogy készül a Nagy Meglepetés: ezt ő úgy fordította le, hogy akár kancellár is lehet. Most keserű vereségről beszél, és azt ígéri, hogy az SPD éber ellenzék lesz a német parlamentben. A meglepetés ugyanis az volt, hogy a szociáldemokraták a második világháború után ekkora vereséget még nem szenvedtek el: 22-23 százalékkal besoroltak a kis középpártok közé. (Az SPD osztozik a francia baloldal sorsában; alighanem ezt a keserű kenyeret fogja majszolni tavasszal Gordon Brown brit Munkáspártja – meg a többi európai ország baloldali pártja is.)

A német Bundestag felállása alighanem példaértékű is lehet. Nincsenek szélsőséges pártok – van viszont erős Baloldal (12 százalék), vannak a robusztus Zöldek (10 százalék), akik mellesleg nem szimplán környezetvédők, s vannak persze a szárnyaló liberálisok (FDP, 15 százalék) egy karizmatikus (és meleg) vezetővel, Guido Westerwellével.

A szabad demokraták előre közölték, hogy ők csak a Merkel vezette CDU/CSU-val hajlandó szövetséget kötni, kormányt alakítani. Így is lesz: jön a reformok, az adócsökkentések, a gazdaságélénkítés – a cselekvés – kora, de Westerwellének alaposan fel kell kötnie az alsóneműt, ha egy 55 éves, a politikában alapos jártasságot szerzett, kemény és protestáns nővel akar vitatkozni – aki ráadásul fizikus-kémikus is egyszerre, és vannak tapasztalatai az NDK-s időkből is. „Angie“ most bontakozhat ki igazán.

Arról pedig, hogyan kell kormányzó pártként túlélni a válságot, illetve miért tehetetlen a német balodal, az október 2-án megjelenő Szabad Földben Angyali üdvözlet Berlinből című cikkünkben olvashat.