Dolmányos varjú: madárszerelem

Fükő Gábor jól ismert alakja ma már a keleti országrész kisállatvásárainak, bízvást állíthatjuk, az ő „portékái” váltják ki talán mindenütt a legnagyobb érdeklődést. Mert nyulakból, galambokból, dísztyúkokból Dunát lehet rekeszteni. De szürke varjút vajon hányan nevelnek Magyarországon? Kevesen. Rajta kívül talán senki.

Ő se úgy született, hogy nyomban azokat kezdte tenyészteni. Ugyan már egészen fiatalon elkapta a madárszerelem, volt is s van is mindenféle rendű-rangú madara, azonban a varjakkal csak pár éve ismerkedett meg közelebbről.
– A szürke vagy más néven dolmányos varjú ma dúvadnak számít, ezért szabadon lőhető – mondja. – Én is főleg a vadászoktól szerzem be a fiókákat, akik az anyjuk elvesztésével elpusztulnának. Felnevelem, s megpróbálom megszelídíteni őket. Aztán vagy elajándékozom, vagy eladom, elcserélem őket.

– Hallgatnak a szelídítő szóra? – kérdezem a nyíregyházi ház udvarán, de a gazda helyett egy macska válaszol, valami egészen furcsa, fejfájdítós nyávogással.
Nem értjük, mert macskát nem látunk sehol, csak madarakat: fácánt, galambot, gerlét, papagájt, szajkót – azokból többet is, egy nagy ketrecben röpködnek, onnan jön a nyávogás is.
– A szajkó vagy más néven a mátyásmadár nagy kópé, de én szeretem őket – magyarázza Fükő Gábor. – Rendkívül intelligens, szinte minden hangot képes utánozni. Megtanulja a vonatfüttyöt, a kutyaugatást, az enyéim a szomszéd macskájának a nyávogását választották. Szerintem bosszúból. Így figyelmeztetik a többi madarat, hogy a közelükben ólálkodik.

A szajkó okos, ugyanakkor roppant kíváncsi is egyben, a szakirodalomban nem ritka a „beszélő” mátyás. A dolmányos varjú – nevezik kálomistának is, mert ellentétben a fekete, vagyis pápista varjúval, jobban szereti a húst, mint a magvakat – azonban rendkívül bizalmatlan, szinte lehetetlen megszelídíteni. A Fükő család dolmányosa, Moli kivétel. Amint meglátja a gazdát, őrült repdesésbe kezd. Cikázva kering a röptetőjében, és közben olyan örömittason fütyül, ahogy csak a jó barátot szokás köszönteni.

– Sokat gyakorolta vele a fütyülést?
– Egy percet se – feleli Fükő Gábor. – Három éve kaptam, s már egészen fiatalon kitűnt a többi közül a ragaszkodásával. Ezért is tartottam meg… de hogy a fütyülést kitől tanulta? Meg az ajtónyitogatást?

Moli imád szökdösni. Az ajtón elég egy kis nyílás, azon ő már kisurran. Megy az udvar többi lakójához, de hát azok buták, nem beszélgetnek vele. Házigazdánk apja meséli, hogy nemrég építkeztek, Gábor pedig elindult a mesterekhez a tetőre. Meglátta ezt Moli, s azonnal ment ő is. Mikor pedig Gábor indult lefele, repült ő is. Legszívesebben most is szabadon tartanák, csak féltik. Attól, hogy átlibben valamelyik szomszédba, aztán baja eshet.

A megszelídített vadak nem halálos, de alig gyógyítható betegségében szenvednek. Megbíznak minden emberben – s tudjuk, ez a kór néha ránk is veszélyes.