Egy életre választ a daru

A vonuló darvak napközben a nemzeti parkot övező mezőgazdasági táblákon táplálkoznak. Késő délutántól gyülekeznek újra a pusztán, ahonnan naplemente idején nagy csapatokban húznak a hortobágyi halastavak irányába, ahol az éjszakát töltik. Az Észak-Európából, zömmel Finnországból szeptember második felében érkező madarak a komolyabb fagyok beköszöntéig maradnak nálunk, majd Szicílián, illetve a Boszporuszon keresztül jutnak el észak-afrikai telelő területeikre. A Hortobágyon átvonuló darvak száma másfél évtized alatt néhány ezerről 50-60 ezerre nőtt.

A darvak Észak-Európában és Ázsiában, a lakott területektől távoli lápokon vagy a tavak, folyók nádasaiban költenek. Szeptember elején a hideg beköszöntével útra kelnek dél felé. Hosszú heteket pihennek a Hortobágyon. Míg régebben széles sávban vonultak hazánk fölött, három-négy évtizede vándorlási útvonaluk egyre jobban beszűkült a Hortobágyra. Vajon miért szeretik annyira ezt a rónaságot? Valószínűleg azért, mert itt viszonylag zavartalan élőhelyre leltek, és táplálék is akad bőven. A halastavak sekély, szigetszerű részei kitűnő éjszakai pihenőhelyet jelentenek, míg nappal a közeli learatott szántóföldeken sikerrel kutathatnak élelem után.

Költőterületén a daru füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik. Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt. A húsz évig is elélő madár költőhelyként zavartalan helyet keres nádasokban, mocsarakban, vizes erdei tájakon vagy lakatlan pusztákon. A kakas jellegzetes tánccal és hangokkal udvarol a tojónak. Sikeres nász esetén a fészküket növényi anyagokból készítik, lehetőleg víz által védett helyre. Fészkükben általában két tojás van. Mindkét szülő – felváltva – majdnem egy hónapig kotlik.

Hazánkban védett madár, eszmei értéke ötvenezer forint. A daru a magyarság egyik megbecsült, ősi vadmadara. Nevét valószínűleg jellegzetes hangja, a kru-kru után kapta. Valaha nemcsak átutazó vendég volt nálunk, hiszen a középkortól írásos emlékeink vannak a szelíd darvak tartásáról, a nemesi udvarházak darvait gondozó darvászokról. A parasztudvarokban még a századforduló idején is tartottak szelíd darut. Régen egy valamire való legény kalapján darutoll nélkül ki sem tette a lábát a kapun. A sárréti vásárokon a darvásztól lehetett venni darutollat – egyik szebb volt, mint a másik.