Emberi szóra bírhatóak az állatok?

A húszezer emberi gén között a FOXP2 kiemelt helyet foglal el: nagyfőnökként az emberi beszédet szabályozza. A FOXP2 minden állatban létezik ugyan, de a 720 egységet tartalmazó emberi verzió két ponton – csak két ponton! – tér el a például csimpánz génjétől. Úgy látszik, ez az apró különbség magyarázza, hogy az ember az evolúció során „megtanult” beszélni.

A dolog úgy indult, hogy egy népes londoni család valamennyi tagja nehezen tudott csak artikulálni, beszélni megérteni a nyelvet. A genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy a családtagok beszédért felelős génjei mutálódtak, azaz hibásak.

Lipcsei biológusok génsebészeti módszerrel emberi génekkel helyettesítették egy egér FOXP2 génjeit. Az egér utódai egy kicsit már más hangon „cincogtak” ugyan és agyuk szerkezetében is kimutatható volt némi változás, de az emberi FOXP2 gyökeres átalakulást nem hajtott végre. Erre az egyik magyarázat úgy szól, hogy az egér és az ember nagyon különbözik egymástól, fejlődési útjaik 70 millió évvel ezelőtt elváltak.

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem tudóscsoportja hasonló kísérletbe fogott, de ezúttal csak lombikban. Egy csimpánz FOXP2 génjeit emberi neuronokkal keverték, s azt figyelték, hogy a sejtek szintjén milyen változások következnek be. Kiderült, hogy a FOXP2 nem akármilyen gén, hanem gének egész csoportjának a „főnöke” – legalább 116 másik génnek dirigál. A csimpánz FOXP2 génje a lombikban jóval erősebb hatást gyakorolt az emberi FOXP2-re, mint az a csimpánz génjére.

Tehát az emberi gén működése sokkal kifinomultabb, mert az évezredek alatt az emberre erősebb evolúciós nyomás nehezedett – például a kapcsolattartás és a beszéd kényszere. Mindebből pedig az következik, hogy a nyelv és a beszéd az ember tudománya és képessége – egyelőre...