Az év embere folyton agyal

A Tiszakeszin született 56 éves férfiban kiapadhatatlan energia buzog. Szakmája szobafestő, s az lett két fiából is, akik már három unokával örvendeztették meg szüleiket. Míg férje a plakettet keresgéli, Éva, a feleség mosolyogva súgja:

– Laci elképesztő! Temérdek munkája mellett is folyton agyal valami programon, és nagyon jó a természete. Nem ismeri a kudarcot. Csak előre néz, és mindig tervez.

Jurák László tavaly lett falujában az év embere. A legfiatalabb az eddigiek közül. Az elismerésnek hivatalosan Tiszakesziért díj a neve, de a helyiek az év emberének nevezik azt, aki megkapja. A település képviselő-testülete tíz éve hozta létre. Az aranykezű mesterember a kérdésre, hogy mivel érdemelte ki, mosolyogva válaszol.

– Szerintem olyan társadalmi munkával, amit az ember a falujáért szeretetből, fizetség nélkül végez. Fiatal koromtól fogva minden lében kanál vagyok, a főzésre ezt szó szerint értem. Mikor kiöregedtem a fociból, újraszerveztem a labdarúgó-szakosztályt. Szabad időmben folyton szervezkedek, ki se bírnám nélküle. A gyerekekért, az öregekért, mindenkiért. A legjobb dolog másoknak örömet szerezni. Ezért vállaltam a falunap, a szüreti felvonulás szervezését. Van horgász- és vadászegyesületünk, alapító tagja vagyok a faluszépítő egyesületnek. Nemrég kitaláltam: miért ne legyen bor- és pálinkafesztivál? Itt sokan termesztünk szőlőt, készítünk jó borokat, főzetünk príma pálinkát. Adjuk meg a módját! Megadtuk, és hagyománnyá vált. Ahogy a bográcsfesztivál is.

– A programokon – szól közbe Évike – csak Laci főz. Vadászoknak, horgászoknak, nyugdíjasoknak, kisebbségi önkormányzati tagoknak. A roma asszonyok jó szakácsnők, de Laci főztje megtiszteltetés. Mindig pörköltet kérnek nokedlivel, nekik ez a mindenük!

Jurák László fiaival egy tiszaújvárosi cégnél dolgozik, a fiúk kitanulták a burkolást, tetőfedést, útépítést is. Bár vállalkozó, ma is régimódi kisiparosnak tartja magát.

– Szeretem a munkámat. Amíg bírom, csinálom. Itthon is rengeteg a dolog, legnagyobb támaszom Éva. Ő végzi a vállalkozói papírmunkát, neveljük a jószágokat, csak a bor- és pálinkakészítés „privilégiuma” az enyém. Van itt minden. Ló, galamb hobbiból, sertés, baromfi a gyerekek hűtője végett. Most is tíz hízót neveltünk. Idén nagy dobásra készülök. Volt itt vagy 750 éve egy monostor a Tisza partján, ami a legenda szerint elsüllyedt. Tavaly saját pénzemen állíttattam arra a dombra egy 14 méter magas fakeresztet, feliratot vésettem rá. Most, hogy a faluszépítő egyesületünk pályázaton nyert egy kis pénzt, szép emlékhelyet alakítunk ki ott. Még színdarabot is előadnak a falu lányai-asszonyai a legendáról a keresztszentelés előtt. Mert szülőföldünk történelmi emlékeit becsben kell tartanunk! Ez kovácsol össze minket, és persze a közös programok. Nélkülük sótlan lenne az életünk, nem igaz?