Mire lő a gyengébb nem?

A Bóta házaspár a Bükk lábánál egy parasztházban, mint Frédi és Béni, kicsit kőkorszaki mó¬don él, de az igazi vadász állítólag nem bírja a várost. Nagyon passzolnak egymáshoz! Batta Olga vadászkürtös, a Magyar Vadászlap tudósítója, a megyei vadászkamara elnökségi tagja, emellett a városi vízműveknél szakfelügyelőként dolgozik. István vad- és faátvevő, famegmunkáló vállalkozó. Kisfiuk nyolcéves.

Mindketten miskolciak, s családjuk által gyerekként szinte „belenőttek” a vadászatba. Egy vadászrendezvényen ismerték meg egymást; Olga 25, István 30 éves volt, mikor összeházasodtak. Az asszonnyá érett, 35 éves kürtös azzal kezdi: a kis vadászkürtnek egészen más a funkciója, mint a zenekarinak.

– Ezzel a vadászat kezdetétől a végéig, eleink hagyománya szerint üzeneteket, jeleket fújok, az evésre hívástól az elejtett vadak terítékszignáljáig. Hivatalosan 18 éves koromtól vadászom. Hogy mi késztet egy nőt vadászatra? A természet- és állatszeretet, a vadállomány gondozása, az összetartozás érzése, a programok. A lövés szerepe minimális, csak az utolsó pillanata a vadászatnak. Arról kevés szó esik, mikor a „gyenge nő” mínusz húsz fokban havat lapátol, árkot ás, hogy az etetőig eljussanak az éhező vadak.

Aki még a cinkének se tesz ki soha egy darab szalonnát, annak ezt hiába magyarázná – véli Olga. Nem véletlenül szereti Fekete István könyveit: az író vadász is volt, és nagyon szerette az állatokat. A kettő nem zárja ki egymást.

– Mikor elhúzom a ravaszt, sajnálatot érzek, hiszen némelyik vaddal majdhogynem személyes a kapcsolatom. Van olyan őz, amelyiknek ismerem a napi útvonalát. A vad elejtése gyász és ünnep, búcsúja ősi rítusokon alapul. Fenyőgallyra fektetjük, lőtt sebére gallyacska kerül, elfújom a vad halálát jelző szignált (minden vadé más), és pár percig némán, levetett kalappal állunk.

Olga fontosnak tartja megjegyezni, hogy a női vadászok sokkal kevesebbet hibáznak, mert jobban meggondolják, meghúzzák-e az elsütő billentyűt, nehogy szenvedést okozzanak a sebzett állatnak. Ezen kívül – tudomása szerint – nő még soha nem okozott vadászbalesetet.
Olgának a vadászat olyan életformát jelent, amelyből életre szóló barátságok születtek. Mióta létezik a Vadászhölgy Klub, egy-egy születésnapért pár órára Pécsről Miskolcig utaznak egymáshoz, és fordítva.

A Halmajon élő huszonéves Réti Nikoletta fodrász, s Olga által lett vadász, aki elhívta egy erdélyi természetjáró túrára. Majd egy vadászbálba is, ami kivált tetszett neki. Végül az egész úgy megfogta, hogy letette a vizsgát. Vadász nagyapja 13 unokájából egyedül ő lépett a nyomdokába. Évente 30-40 mázsa kukoricát hord ki az etetőkbe, fikarcnyi bűntudata se volt hát, mikor élete első vaddisznóját kilőtte. Persze, ő is megadta neki a végtisztességet. Niki, ha tehetné, minden napját az erdőben töltené.

Az ónodi Balajtiné Irénke hasonló karakter, mint Olga. Felmenői, párja mind vadásztak, ő mintegy negyven éve, még 62 évesen is kijár az erdőre. Kiváló céllövő, és imádja a természetet. Lánya is levizsgázott, mégse lőtt semmit. Bezzeg az unokája már sündörög utána!

Az Aggteleki Nemzeti Parknál dolgozó Bodnár Márta családjában senki nem vadászott. Sokáig ő is csak hajtó volt, a puska nem érdekelte. Negyvenéves kora körül kezdte érezni: a vadászatban a kilövés lényege a selejtezés, a vadállomány arányainak megtartása. Mindig ésszel lő.

Csak egyszer történt meg vele, hogy túl közel került egy őzhöz. Belenézett a szemébe – és képtelen volt a fegyvert elsütni.

További érdekes írásokat a Szabad Föld ma megjelent, 1. számában talál!