Vezekel

Kapi Irma budapesti olvasónk, akinek korábban már válaszoltam is egy kérdésére, a vezekel ige eredete felől érdeklődik tanulságos levelében. Idézek belőle néhány sort.

HobbiGrétsy László2010. 06. 18. péntek2010. 06. 18.
Vezekel

„Sokat gondolkoztam már ezen a szón. Én úgy érzem, a vezet igéből alakult ki. Ezt arra alapozom, hogy a vezet azt jelenti, kormányoz, irányít másokat, ellenben aki vezekel, az saját magát irányítja, fegyelmezi, önmagát zabolázza meg. Elképzelhető, hogy igazam van?”

Szívből gratulálok a szellemes okfejtéshez, mert olvasónk a két szó jelentését csakugyan nagyon ötletesen kapcsolta össze. Hogy még sincs igaza, arról nem tehet, mert nem tudhatta, hogy elődeink a vezekel szót másképpen ejtették ki, mint ahogy mi tesszük ma. A vezekel, amely azt jelenti: ’bűnhődik, önként vállal valamilyen szenvedést, megaláztatást valamiért, amit elkövetett’, nem abból az ősi vez- alapszóból ered, amely több finnugor nyelvben – így a finnben és az észtben – is megtalálható, s amelynek jelentése mindenütt ’vezet, húz’, hanem a szintén ősi vesz–vész igéhez, amelynek főbb jelentései: ’elpusztul, meghal, tönkremegy, eltűnik’. Szavaim igazolásául idézek egy mondatot a XVI. században élt írónak, Pesti Gábornak egy 1536-ban megjelent bibliafordításából, először betű szerint, majd a mai helyesíráshoz igazítva. Az első változat: „Syrnak wala ees wezekelyk wala a leyant”. Mai helyesírással ez így fest: „Sírnak vala, és veszékelik vala a leányt.”

E mondat értelme: ’sírtak, és siránkoztak a lány elvesztésén’. Vagyis a vezekel szóban a régi nyelvben nem z, hanem sz hangot jelölt a z betű, s aki vezekelt, az voltaképpen veszékelt, azaz nagy siránkozás közepette azt kiáltotta világgá: veszék, azaz (én vagy valaki más) ’elvesztem, elveszett’. Ha még ez a példa sem elégséges olvasóim, köztük a levélíró meggyőzésére, gondoljanak a jajveszékel igére, amely a jaj indulatszóval kiegészítve jelenti lényegében ugyanezt.

Igen ám, de az íráskép olykor megtréfálja az embert. Megtréfálta XVIII–XIX. századi költőnket, Pázmándi Horvát Endrét, akinek 1831-ben Pesten megjelent, Árpád című honfoglalás kori eposzában még mindig a régies írásmóddal írva olvashatjuk ezt: „S itt vezekelte bűnét az utolsó vénkorig”. Továbbá – részben Pázmándi Horvát művének hatására – megtréfált azóta mindnyájunkat, mivel, íme, a vezekel immár visszavonhatatlanul meggyökeresedett nyelvünkben z-vel írva s úgy is ejtve, ugyanakkor viszont többé-kevésbé megőrizve a szó eredeti, illetőleg abból fejlődött ’siránkozik, bűnhődik, szenvedést vállal valamiért’ jelentését.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek