Dióverővel kánikulában

Viszont az emberben mocorog a kisördög: hívom hát a tiszai, a körösi, a szamosi, a túri cimborákat. Ám mindenünnen lehangoló válaszok érkeznek. Meg se lehet közelíteni a partot, sár borít mindent. Tokajból viszont ígéretes: gyere, pajtás, bolondul megy a jász, a keszeg. A jász is keszeg, de annak a húsa meg az ereje vetekszik a pontyéval. Ráadásul a jászt műcsalival is lehet fogni, egy másfél-két kilós példány horoggal a szájában már igazi csodára képes.

Most is ebben reménykedünk, de a tokaji barát lehűti a reményeinket. Ő három hete üzente, hogy megy a jász, ma már csak a dévér meg a karika hámánkodik. De abból egy vedérrel is lehet fogni. Hát, ha ló nincs, szamár is jó, hümmögünk, s nézzük a Bodrogot, ami már szép, nyári vízzel folyik, ellentétben a zavaros Tiszával.

Négyen vagyunk, meg a hőség. Tokaj túlságosan zsúfolt, így elindulunk felfelé. A híres szegilongi kanyarok felé tartunk, de Szegibe érve valami azt súgja, ne menjünk tovább, jó lesz az itteni lapos part is. Hál’ istennek szabad a part, így elfoglalhatjuk a legjobbnak ítélt helyeket, s lázas szerelésbe kezdünk. Két társam fenekezéshez készül, az én szemem előtt viszont még most is a Tokajban látott nyíregyházi horgászok arca. Hullafáradtan pihegtek a napon – egész éjjel le se hunyták a szemüket, és csupán pár sügért fogtak. Pedig látszott rajtuk, hogy profik. Csak éppen fenekeztek, mert pontyra pályáztak – ám 35 fokos melegben, 25 fokos vízben nem eszik a ponty. Ezért inkább veszem a bolognai botot, s megpróbálok úszózni. Illetve csak venném, mert a teljes könnyű úszós cejgomat otthon hagytam, s rág a méreg, mert most itt fogok ülni a dióverő botjaim mellett, és nem fogok majd semmit. Így már csak a negyedik társunkban bízhatunk, de benne feltétlenül. Kimondottan keszegspecialista, ha eszik a keszeg, akkor ő itt rogyásig fog majd. Hatalmas, tizenhárom méteres botot vesz elő, s félórát rendezkedik, hogy akadálytalanul suhogtathassa a rúdját. Aztán beetet: semmi flanc, olcsó bolti keverék, félkilónyi csontival feldúsítva.

Sokáig semmi. Pár küsz, aprócska sügér. Nálunk viszont egy darab se. Estére aztán megindul – nála. Minden úsztatásra jó tenyeres bodorka, s karika keszeg. Végre aztán én is akasztok egy balint. Szép, másfél kilós, csak ne csontira kapott volna. Azt hitte szegény, hogy apró hal, mikor húztam kifele a horgot, s rárabolt. Rémülten piheg a markomban, megesik a szívem rajta. Visszaengedem, a társak bólogatnak. Reggelig úgyse bírta volna ki a fogságot, akkor meg minek kínozzuk? Majd fog Gyuri, elég lesz azt is megpucolni.

Fog is. Másnap arra ébredek, hogy nagyban pénzelik a halakat. A két vedérben van vagy tizenöt kiló, felváltva fogták a nagy dióverővel. Mert csak arra ment, vízközt, visszatartva a csalit. Az egy szem kukoricát.