Íjjal őrzött hagyomány

A dimbes-dombos, némi lapállyal tűzdelt területen és az azt körülölelő erdőben álló és ügyességi célok leküzdése várt az indulókra.  Az évtizedekig csak pályalőtereken, versenysportágként működő íjászatot sokan kezdték terepen űzni, sorra jöttek létre új szakágak. Az 1990-es évektől a hagyományőrző klubok, egyesületek megalakulásával egyre többen választották a történelmi íjászatot. Korhű öltözetek mellett az íjak is az egykori „csodafegyverek” rekonstrukciói.

– A hagyományőrző íjászok honfoglaló elődeink kulturális és szellemi örökségét viszik tovább, mi is ezért választottuk ezt a tiszta, ősi forrást – mutat rá a legfőbb indíttatásra Fődi Péter, a festői környezetben tartott eseményt szervező Jászjákóhalmai Hagyományőrző Íjász Egyesület elnöke. A jászsági községben bő egy éve néhány elhivatott, az íjászattal más település klubjában megismerkedő helybeli fiatal „hintette el a magot”. Miután az önkormányzat is partner volt terveik megvalósításában, alig három hónap után megépült saját íjászlőterük, létszámuk pedig folyamatosan gyarapodott.

Két hónapja az Ópusztaszeren negyedik alkalommal megrendezett országos íjásztalálkozón is ott voltak. A résztvevők száma is megmutatta, milyen széles körben tartják követendőnek az elődök hagyományait: 1600 íjász lőtte ki egyszerre nyílvesszőjét, látványos nyílzáport produkálva így. A klubok és egyesületek jó viszonya a kölcsönös meghívások alkalmával teljesedik ki, de bemutatóra is gyakran kérik fel őket. Ilyenkor a civil közönség nemcsak viseletüket, felszerelésüket csodálhatja meg, de ki is próbálhatja az íjászat mesterfogásait.

– Van, hogy a már íjászkodó szülő révén csatlakoznak a gyerekek, mint ahogy fordított esetre is akad példa. Apák, anyák aktív részesévé válnak annak a közösségi élménynek, amit az edzések, bemutatók során együtt megélünk – tette hozzá a Jákóhalmi Íjászok vezetője.