Madjarok nyomában

Túl azon, hogy a téma önmagában is izgalmas, a személyes múltnak (sorsnak) is része van ebben – mondja az újságíró. Akinek fölmenői, ha nem is szakadtak el ezer kilométerekre a hazától, azonban a szétszóratást, a kisebbségi lét kiszolgáltatottságát itt, a Kárpát-medencében is át kellett éljék, lévén a Margittai család felvidéki és erdélyi gyökerű. Így a kíváncsiságon túl az együttérzés is kísérte az újságírót a sok ezer kilométeres úton, amelyet a madzsarjaiért vállalt. S amelyre fotóriporter felesége is gyakran elkísérte.

Az egyik legizgalmasabb látogatást a kazakisztáni madjar törzs tagjai között tették, akiknek ősei a magyarság őseivel állhattak kapcsolatban. A rokonságot az ő csodaszarvas mondájuk is erősíti. Náluk nem Hunor és Magor, hanem Kudjar és Madjar veszi üldözőbe a legendás szarvast. Különbség az is, hogy szarvasűzés közben Kudjart megölik: kettéhasítják. Így jelenik meg és őrződik tovább a hajdan egységes nép kettészakadásának emléke az eredetmondában – magyarázza Margittai Gábor.

Ámde a madjar törzs további küzdelmes élete is legendába illő. Szabad, vándorló nomádokként léteztek évszázadokon át, ami szemet szúrt a cári gyarmatosítóknak, és a XIX–XX. században katonákkal keltek hadra ellenük. Ügyes lovasokként, jó harcosokként a madjarok kezdetben sikereket arattak, de idővel győzött a cári fölény. A sztálini terror idején pedig jurtatáboraikat földúlták, fölégették, a törzs vezetőit, sámánjait legyilkolták, de nem kímélték a nőket és a gyermekeket sem. Az irtó hadjáratok nyomán egykor népes törzsük mára maroknyivá zsugorodott.

Az egyiptomi, szudáni magyarábok, akiket az újságíró szintén felkeresett, igazi magyar egzotikumnak számítanak. Hogy mást ne mondjunk, azt vallják magukról: Ibrahim el-Magyar, azaz Magyar Ábrahám volt az ősapjuk. Hányatott sorsuk azonban már korántsem ilyen egzotikus. Nagy valószínűséggel a törökök által a XVI. században elhurcolt egykori magyar rabszolgák utódai ők, akiknek szolgakatona őseit az ezerötszázas évek első felében vezényelték helyőrségi szolgálatra Núbiába. S miután hazatérésükre semmi reményük nem maradt, itt telepedtek le. A kérdésre, hogy elütnek-e valamiben az őslakosoktól a magyarábok, az újságíró határozott igennel válaszol. Például a bőrszínük világosabb, mint az őslakosoké. Sőt, még kék szeműek is akadnak köztük, ami pedig végképp nem jellemző sem az egyiptomiakra, sem a núbiaiakra, akik között élnek.

A magyar néptöredékek után kutató riporter eljutott a törökországi Macarköybe is, ami az ottani nyelven Magyarfalut jelent. E né­pes hegyvidéki település lakói törököknek vallják magukat, de még őriznek homályos emlékeket magyar származásukról. (Az újságíró úgy látja: a törökök között egyébként is általánosan erős a magyarokkal való rokonság tudata.) Az ázsiai országot járva Margittai Gábor meglátogatta a Magyarfalu lakóihoz hasonló életformát folytató jürük nomádokat is. Akikről kiderült, annak idején Bartók Béla őket is felkereste a gyűjtőútjai során, és számos, a magyarral közös népzenei motívumot fedezett fel énekeikben.