Kiss Judit Ágnes: bosszúból is verset ír

Vajon miért néznek el többet egy férfinak, mint egy nőnek? Miért roppant kínos, ha egy lány nyíltan beszél a pajzán vágyairól, és miért imponáló, ha ugyanazt egy fiú teszi? – ezekről a kérdésekről még beszélni is ciki, nemhogy verset írni. Kiss Judit Ágnes viszont nem az a fajta, aki lakatot tesz a szájára. Költőnek és nőnek lenni egyszerre – sokak szerint izgalmas párosítás.

– Manapság valahogy divatosabbak a női szerzők. Van például egy kedves pécsi barátom, aki pasi létére női néven adta ki a verseit, és jóval nagyobb sikert aratott, mint amikor a saját nevén publikált. Igaz, a végén kezdett kínossá válni a dolog, mert amikor díjat kellett átvenni, kénytelen volt felfogadni egy színésznőt, hogy jelenjen meg helyette. A „nőbőrbe” bújt férfiak miatt ma már mindenki gyanús. Velem például az elején mindenképp személyesen akart találkozni a szerkesztőm, mert gyanakodott, hogy én meg férfi vagyok – meséli Kiss Judit Ágnes.

Az ízig-vérig pesti költőnővel az egri könyvtárban találkozunk, s hamar kiderül, a kisvárosi olvasók betéve tudják, idézik a sorait. Mára nem csak azok ismerik, akik elmélyedtek a kortárs költészetben. Merész leányzók az ő szókimondó verseivel felvételiznek a színművészetin. Történt ugyanis, hogy Eszenyi Enikő még azelőtt felfigyelt a kettős erkölcsről szóló, frivol hangvételű balladájára, mielőtt az megjelent volna, és lelkesen beemelte A gyönyörben nincs középút című önálló estjébe.

Irgalmasvérnő című kötetével robbant be az irodalomba, viszont éppen emiatt küldték el az iskolából, ahol tanított. A tantestület megbélyegezte, mondván: ha ilyeneket ír, biztosan így is él…

– Sokan nem tudják elképzelni, hogy a versekben megjelenő „beszélő” az nem én vagyok. Inkább azt mondanám, ha lenne egy gátlástalan, rámenős ikertestvérem, akkor az ilyen volna – magyarázza. Egy korábbi iskolájában meg azzal jelentették fel, hogy biztosan droggal üzletel. A diákjaival ugyanis közvetlen viszonyt ápolt, s olyan jól érezték magukat az óráin, hogy a kollégák szerint a feldobottság oka nem lehetett az irodalom, hanem csak valami tudatmódosító szer. A kirúgott költőnő a maga fegyverével vágott vissza: írt egy szadista verset, amiben kiadta a mérgét. Gondolta, ez csak etikusabb a direkt késelésnél… Egyébként a már említett balladáját is a bosszú ihlette. Egy ismert zongoraművész ugyanis átlapozta a verseit, majd ezzel a megjegyzéssel dobta vissza: „ennek is csak izélhetnékje van”.

– Tanítani persze most is tanítok. Ez hivatás, függés. Olyan, mint amikor valaki azt mondja: három éve nem iszom, de azért alkoholista vagyok. Egy drámatagozatos középiskolában tartok órákat, s épp a múltkor eszméltem rá, hogy de jó, megint székeket tologatok egy osztályteremben és szenvedélyesen színházat csinálok – mondja. Kiss Judit Ágnes igazi diplomahalmozó: bölcsész és drámatanári oklevele van, ráadásul oboa szakot végzett Pécsett. Most ugyan nem zenél az együttesével, a Keleti Átjáróval, de a muzikalitás a költőt is megsegíti: könnyedén használja az antik időmértékes strófákat. Neki hexameterben szól az a hétköznapi felirat is: gépjárművezető-igazolványok kiadása.

– A versben és az imádságban mindent szabad – így magyarázza Kiss Judit Ágnes, hogyan fér össze keresztény volta és szabad szájú költészete. Egyébként a nyelvész Nádasdy Ádámmal ért egyet, aki szerint káromkodás címén sok durvaságot el tudunk fogadni.

– Egy férfi írót komolyan vesznek, tőlünk viszont elvárják, hogy hamvas, bájos, ártatlan lények legyünk. Már kiveszett belőlem a lázadás, bár tudom, hogy nincs egyenjogúság. Értelmiségi körökben mozgó pesti lányként még viszonylag jó a helyzetem. Vidéken szigorúbbak a nemi szerepek – jegyzi meg.

– Az írás olyan számomra, mint a gyermekszülés lehet, bár abban még nem volt részem. Néha szeretek önsajnálatban lubickolni, és kifejezetten kapcsolatfüggő vagyok. Engem azzal lehetne kinyírni, ha kilöknének egy lakatlan szigetre. Ám ha kész a vers, minden eltűnik, ami addig rossz volt – vallja Kiss Judit Ágnes. – S ami a legnagyobb csoda, hogy egy jó versben mindig több van, mint amit én beleírtam.