Való a való?

Ugyan, dehogy magyartalan! Az a megállapítás, hogy „A való a magyarba nem való!” nem egyéb ostoba nyelvi babonánál, ahogy ezt egy nyelvész kollégám, Szepesy Gyula „Nyelvi babonák” című, éppen 25 esztendővel ezelőtt megjelent könyvében nagyon szépen ki is fejtette.

Valójában nem is az idegenszerűség, magyartalanság vádja, hanem ennek a való melléknévi igenévnek a régi nyelvre csakugyan jellemző túlzott gyakorisága késztette a 18–19. század nyelvújítóit arra, hogy próbálják ritkítani a számukat.

Egyetlen címben két – vagy akár még több – való csakugyan nehézkessé, stílustalanná tehet bármilyen szöveget. Ezért próbálták elődeink különböző helyzetekben, szövegkörnyezetben ritkítani a valók számát. Pl. -ás, -és képzős főnevek előtt lehetőleg elhagyták: vízből való mentés > vízből mentés, házhoz való szállítás > házhoz szállítás.

Névutókból vagy határozószókból alakított -i vagy egyéb képzős melléknevekkel, továbbá összetételek alkotásával szintén sok valót ki tudtak iktatni a nyelvhasználatból: házastárs iránt való hűség > házastárs iránti hűség, elül levő hely > elülső hely, fejre való kendő > fejkendő stb. Még erőszakoltan is alkottak képzős mellékneveket, hogy megszabaduljanak a bűnösnek kikiáltott valótól: a pénztártól való távozás > a pénztártóli távozás, a levélre való válasz > a levélrei válasz stb. (Ez utóbbi módszer meglehetősen önkényes beavatkozás volt a nyelv életébe, s ily módon eléggé kétséges.

Az így keletkezett szavak divatja már a 19. század végére szerencsére meg is szűnt. Emlékét korunkban már csak néhány megmaradt szó őrzi: nagybani, természetbeni, jövőbeni stb.)

A ritkítás jót tett a nyelvnek. A való igenevet továbbra is üldözni – s ráadásul magyartalannak nevezni – nagy hiba volna. Anyanyelvoktatásunk már régen túl is lépett ezen. Az pedig, hogy jelentéstapadással jó néhány a valóval alkotott önálló szavunk is született – pl. borravaló, ennivaló, harapnivaló, olvasnivaló, sütnivaló stb. – egyértelműen nyelvünk nyeresége.

Talán ez utóbbi zárómondat lehet a tőlem várt, útra való tanács, azaz röviden: útravaló!