Pékségből hintóra kap

Mindig a fa szerelmese volt Kusinszki András, ezért végzett faipari technikumot. Amikor munkahelye, a bekecsi téesz megszűnt, pékséget alapított. Ám a hintókészítés, vallja be őszintén, egy asztalosfiú ötlete volt.

– Tetszett a dolog, mert a hintó is a fához kötődik – meséli a férfi. – Sok pénzt öltünk a műhelybe, a bognárokból, rézművesekből, szíjgyártókból, kárpitosokból, galvanizálókból álló szakembercsapat összetoborzására. Közben beleástam magam a hintók szakirodalmába, történelmébe is, hiszen egy több száz éves hagyománnyal bíró mesterséget akartunk magas színvonalon művelni. Akkor tudtam meg, hogy a hintó magyar találmány. A „kocsi” szó a Komárom megyei Kocs községről kapta a nevét, ahol volt egy szekérállomás.

– Mire van igény? Új hintóra vagy a régiek felújítására?
– A válság óta szinte semmire, de kivárunk. Tény, hogy kezdettől fogva főleg restauráltunk. Mert még a legolcsóbb hintó ára is egymilliónál kezdődik, extrákkal meg, hogy réz helyett arany, kárpitja valódi bőr legyen, az árhatár a csillagos ég! A hintó ma olyan luxuscikk, aminek igen szűk, speciális a vevőköre. Tíz év alatt egy tucatnál valamivel több saját készítésű hintót adtunk el, főleg Szlovéniába, ahol sose volt kocsigyártás. A magyar vevők zöme mezőgazdaságból élő, nem kispénzű ember, aki a hintót arra használhatja, hogy körbejárja vele a határt vagy kocsikázni vigye a családját, barátait. De a dicső múlt évei alatt is jórészt restauráltunk. Szintén mezőgazdálkodásból élő embereknek, akik a hintót megszerezték a megszűnt állami gazdaságtól. A javítást kérők között akadnak olyan, főleg alföldi nagygazdák, akik két-három környező falu gazdáival időnként fogathajtó versenyeket rendeznek a saját szórakozásukra. Legnagyobb üzleti partnerünk a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság, amelynek ma is készítünk – sajnos szekereket, nem hintókat. Restauráltunk a Hortobágyi Nemzeti Parknak, a Népművészeti Múzeumnak, és a szentendrei skanzen egyik hintóját is mi újítottuk fel. Sokat dolgoztunk Európa legnagyobb, mátészalkai szekérmúzeumának is. Egyik munkánkért Kézműves Remek díjat is kaptunk. Nem szégyen: még halottaskocsit is javítottunk…

– Volt emlékezetes munkájuk?
– Legnagyobb restaurálásunkra két éve kértek fel minket a szlovéniai Lipicából. Éppen Erzsébet királynőt várták látogatóba, akinek vannak ott lovai is. Gyönyörű, Landauer típusú hintót hoztunk el, lehajtható bőrtetővel, s az utolsó porcikájáig felújítottuk! Lecseréltük a tetejét, újrakárpitoztuk, a letört, elveszett darabokat legyártattuk. Borzasztó babra munka volt, de a végeredmény megérte! Jól megfizették, de sajnáltam, hogy őfelsége, aki tán félórát töltött Lipicán, bele se ült. Csak a lovaival foglalkozott.

– Most a kerítés az újabb favorit?
– Mivel lecsökkentek a hintós munkáink, ezekkel a szép, népi motívumos, házhoz, tájhoz illő fakerítésekkel igyekszünk átvészelni a rossz időket. Erre még van fizetőképes kereslet. Hiszen az innovációs díjunkat is azért kaptuk meg, mert tudunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.