Fehér szakáll szelleme

– Előfordul. A televízióhoz kötnek, mert ott láttak legtöbbször.

– Annak idején, a Szindbád forgatásán B. Müller Magda filmgyári fotós készített egy érdekes képet Huszárik Zoliról és rólam, mindketten egy-egy kör alakú ablakon néztünk ki. Nemrég újra előkerült a felvétel, mondtam is a fotósnak, ezentúl hagyja negatívban a filmet, hogy a hajdani fekete szakállam fehérnek látszódjék. Én nem a fekete, hanem a fehér szakáll szelleme leszek…

– Nem nagyon. Hatvanadik születésnapomra a feleségem szervezett egy baráti összejövetelt, voltunk vagy huszonöten. Egyébként a jelesebb alkalmak csendesen szoktak eltelni nálunk.

– Annak örülök, hogy megérte ezt a kort, hiszen már az elején meg akartak fojtani bennünket. Aztán a fojtogatás eltartott még egy ideig.

– Itt másról volt szó. A Duna Televízió bebizonyította, hogy kevesebb pénzből, kevesebb munkatárssal is lehet színvonalas csatornát működtetni. Ez szakmai, politikai és anyagi vonatkozásban egyaránt sokak érdekeit sértette.

– Természetesen minden sikernek örülök, de néha bánom is, hogy a televízió lekötötte az összes energiámat. Nekem a Dunánál eltöltött hét év azt is jelentette, hogy az idő alatt nem forgattam filmet.

– Igen. Lassan annak is hét éve, hogy otthagytam a Duna Televíziót. Azt gondoltam, sikerül újra filmeznem, de ez eddig nem jött össze.

– Részben. Akkoriban járt le a megbízatásom. Újabb két évet hajlandó lettem volna még eltölteni a televízió élén, hogy eredeti elképzeléseim teljesen valóra váljanak. Nekem csak az volt a feltételem, hogy kérjenek fel, és adjanak elég pénzt a működéshez. Miután egyik sem történt meg, elköszöntem.

– Egyáltalán nincs bennem keserűség. És a kapcsolatom sem szakadt meg teljesen a televízióval: a Dunaversitas oktatóműhely miatt havonta többször is betérek hozzájuk. Jóleső érzés, hogy nem fordulnak el tőlem, hanem mindig a nyakamba ugranak.

– Egyiket-másikat néha előveszik. Hozzátartoznak a múltismerethez és az önismerethez.

– Ez is érdekes felvetés. De hadd meséljek el valamit. Nehézsorsúak címmel három éve készítettem egy sorozatot, melyben olyan férfiak és nők beszéltek, akik megjárták a Gulágot, hosszú évek után tértek haza. A közeg nem volt ismeretlen számomra, hiszen korábban is foglalkoztam már a témával. Ám a mostani felvételek sokkal erőtlenebbek, gyengébbek, anekdotaszerűbbek voltak, mint a tíz évvel ezelőttiek, mert akkor még volt mitől félniük az interjúalanyoknak, sokkal nagyobb bátorság kellett ahhoz, hogy beszéljenek életük drámai szakaszáról.

– A fiatal alkotókat foglalkoztatja a délszláv háború, sok még a feldolgozatlan téma.

– Nem, dehogy. Ma már nincs betiltás. Valójában cenzúra sincs, ha csak azt nem vesszük annak, hogy az alkotást nem tűzik műsorra a mozikban. A dokumentumfilmeknek a televízióban a helyük, szerintem is oda valók.

– Már említettem a Dunaversitas posztgraduális képzését, a gödöllői egyetemmel is együttműködünk, szándékaink azonosak. Meglepően sok tehetséges fiatallal találkozom, velük szívesen megosztom a tapasztalataimat.

– Nem tartottak igényt a tanári munkámra, miután 1956-ban benne voltam a főiskola forradalmi bizottságában. Tulajdonképpen nemkívánatos személy maradtam.

– Pedig mindkettőt igyekeztem lebeszélni erről a pályáról. Balázs először fotografált, de aztán elvégezte az operatőr szakot. Julcsi lányom pedig olyan hirtelen állt elő a rendezői elképzelésével, hogy már nem lehetett ellenkezni.

– Nem is fogadnák el, annál dacosabbak. Másképp és jobban akarják csinálni ezt a szakmát.

– Barátságunkat a közös munka tartotta össze, s mivel jó ideje nem készítünk együtt filmeket, találkozásaink is megritkultak. És Kósa Ferit és Csoóri Sanyit elvitte a politika…

– Dehogynem. Kósa Ferivel elég sűrűn találkozom, nemcsak a Történelmi Filmalapítvány kuratóriumában, hanem máskor is. Csoórival kapcsolatban nem mondhatom el ugyanezt, pedig részben az ő kérésére és biztatására vállaltam el a Duna Televízió vezetését az induláskor.

– Esetünkben nem ez játszott közre. Politikailag lehetnek mások a nézeteink, de művészeti kérdésekben mindig egyetértünk. Ez is azt bizonyítja, hogy a művészet a fontosabb, habár a politika határozza meg az életünket.

– Hát nem elég politika volt a Duna Televízió? Különben sem volnék jó politikusnak, mert hamar felborítom az asztalt. Ez egy filmforgatáson elmegy, a parlamentben viszont nem lenne szerencsés.

– Megmondom a magamét. De hamar elszállnak az indulataim.

– Köveskáli birtokomon, szőlőtermesztés vagy borkészítés közben. Szívesen járom az erdőt, mellényzsebemben mindig ott a digitális fényképezőgép. A vadászat, a horgászat is kikapcsol.

– Ha belegondolok, lehet, hogy jobb lett volna erdésznek mennem… Járnám az erdőt, és amatőr filmeket csinálnék. Persze fordítva sem rossz.