Bor kell az élethez a Földön

– A nyáron lisztharmat ütötte fel a fejét a tőkék között. Milyen lesz az idei termés?
– Nagyon nehezen tudtunk megszabadulni a betegségtől, ami valószínűleg immúnissá vált a korábban használt növényvédő szerekre. A zárszámadáskor mindenképpen rákérdezek a vegyszerek forgalmazóira, mert az árak mindeközben rendkívül felszöktek. A fürtválogatás során folyamatosan távolítjuk el a fertőzött bogyókat. Noha az utóbbi időben rengeteg csapadék hullott a szőlőre, megfelelő napsütés is érte a tőkéket. Rohamosan érik a szőlő, nagyon termékeny az idei év. Szép őszt és szép szüretet várok.
– Miért fontos az embernek a bor?
– A bor egy csodálatos gyümölcs ajándéka. Munkát ad az embereknek, örömet nyújt, megélhetést biztosít. Élvezeti értéke különleges. A szőlő és a bor olyan, mint egy gyönyörű asszony: minden korban más arcát mutatja, mást ejt benne rabul.
– Melyik „borkor” a legkedvesebb önnek?
– Számomra már az is boldogság, amikor a tőke elültetése után a szőlő növekedését figyelem. Mikor termőre fordul, és az érett szőlőt megkóstolom, illata, íze, zamata után már sejtem, hogy milyen bort tölthetünk a poharakba. Ahogy a bor forr, mindennap változik. Figyelni kell rá, törődni vele, s persze ízlelgetni is. Jó bort csak áldozatos munkával nyerhetünk. A víz kizárólag szomjoltó, az ételek élvezeti értékét a mértékkel elfogyasztott bor egészíti ki leginkább. Ha idejönne mondjuk egy marslakó, és megkérdezné, miért kell a bor, azt felelném: hogy sokkal jobban érezze magát nálunk, a Földön!
– Eredetileg gépésznek tanult, ám követve édesapját, elkötelezte magát a bor mellett. Sosem bánta meg döntését?
– A szőlő hozzátartozott a családunkhoz, és apám sosem adta fel. Visszavásárolta azt a birtokot, amit 1946-ban, az államosítás során elvettek a Bock- családtól. Gyerekként, az ötvenes évek derekán annyit láttam, hogy szüleim iszonyatosan sokat foglalkoznak a szőlővel, vérrel-verítékkel öntözik a tőkéket, míg mások könnyebben megélnek. Gyermekfővel persze nem értettem őket, és megfogadtam, nagy ívben elkerülöm a nehéz paraszti életmódot. Iparos akartam lenni, ki is tanultam a gépészszakmát, majd a Mezőgéphez kerültem. Hosszú évek után döntöttem úgy, mégis paraszt leszek, borászkodom.
– Mi volt a sorsfordító döntés oka?
– Öregedtem, komolyodtam, másképp kezdtem el látni a világot. Huszonöt éves koromban vettem el a feleségemet, jöttek a gyerekek. Megsejtettem, hogy hatalmas lehetőséget hordoznak magukban a villányi tőkék. Bizonyítani szerettem volna az ugyancsak borász édesapámnak. Amikor 1981-ben elment közülünk, én egyszerre megértettem a családi birtok valós jelentését. Minél inkább megismertem, annál jobban megszerettem a növényt, és mélységükben is elsajátítottam a korábban felszínesen ismert előállítási fázisokat. Belecsöppentem, belenőttem, majd beleszerettem a borászatba.
–  És jöttek a sikerek...
– Már 1981-ben az első borom megnyerte a községi, majd a megyei, később az országos borversenyt. 1987-et írtunk, amikor helyi vendéglátós ismerőseim arra biztattak, hogy palackozzam le a bort. A kilencvenes években a főváros is felfedezett magának, hiszen 1991-ben már a Gundel étteremnek is szállítottam.  Két hektár szőlővel kezdtem, a rendszerváltozás után minden évben gyarapítottam a megművelhető földemet. Villányban hagyományosan drága a szőlőültetvény: míg más tradicionális borvidékeken egymillió forintba kerül egy hektár, nálunk három-ötmilliót kérnek hektárjáért. Ettől függetlenül mindig volt egy kis eladó föld, én pedig sosem hagytam ki a lehetőséget.
– Mikor lett a nagyvilág számára is ismert a Bock pincészet?
– 1992 tavaszán az első magyar szállító lehettem, akinek a sevillai világkiállításon is bemutatták a borát. A francia borokhoz szokott külföldi szakemberek is felfigyeltek Villányra, hiszen a helyi Cabernet sauvignon és Cabernet franc kitűnt az akkori magyar nagy átlagból. Szándékosan kerestem a külföldi tapasztalatszerzési lehetőségeket, rokonaim révén elsősorban a felbachi borvidékeket tanulmányoztam. Később rendszeresen feltűntem a bordeaux-i borversenyeken. Mi tagadás, eleinte igen barátságtalanul fogadtak a külföldi borászok. Ma már szívesen látnak bennünket, mert jegyzik a minőségi magyar bort. – Ha kezdő borász lennék, milyen emberi, szakmai tanácsokat adna, hogy kiemelkedjek a tömegből?
– Számos fiatallal foglalkoztam már, több külföldi diákunk is van. Minden egyes szőlészt, borászt arra tanítok, hogy mindig precízen végezze el a feladatot, kedvező kapcsolatrendszert alakítson ki a munkatársaival. Alapelvem az is, hogy a munkát minden esetben be kell fejezni, semmit nem hagyok holnapra. A borászatban nagyon fontos a tisztaság, a higiénia, nincs olyan, hogy holnap mosom el az edényt. Technológiailag nincsenek kulisszatitkaim, mert valamennyi szakmai fogás elsajátítható. Csak a kiváló minőség jöhet nálam számításba.
– Manapság sikk lett érteni a borhoz, hatalmas divat lett a borkultúra.
– Magyarország hagyományosan borfogyasztó nemzet, egykor a világ legnagyobb bortermelői közé tartoztunk. Az elmúlt negyven-ötven évben egyetlen elvárás volt: jól be lehessen rúgni a bortól. Amikor a rendszerváltás környékén megjelentek a minőségi borok, valóban sikk lett a borról beszélni.  Erősödött a borászati oktatás, tanfolyamok indultak és sokasodtak a versenyek,  fesztiválok jöttek létre. Mert a nemzet a szó minden értelmében szomjazott a borkultúrára. Büszkék lettünk a saját borunkra, és ez így van jól. Persze rengeteg okos ember lett a borászat területén, egyes sajtóorgánumok hangzatos kritikáit olvasván néha úgy érzem, túl sok is.
– Mivel tölti szívesen az idejét, ha nem a szőlővel foglalatoskodik?
– Ha a feleségem megengedi, kimegyek a vadászlesre, és kipihenem magam. A vadászat alatt kivonulok a munkából, és feltöltődöm a természetben. A telefont és az agyamat is kikapcsolom ilyenkor. Ha lesen ülök, akkor a korán érkező vadak általában megmenekülnek, mivel az első negyedórát rituálisan végigszunyókálom.

Keretes