Luxuscikk a pesszimizmus

– Önnek hol van az otthon?
– Érdekes kérdés, hiszen az én családom története kész regény, sok országban éltünk. Édesapám és szülei a negyvenes évek végén elhagyni kényszerültek Magyarországot, Amerikában találkoztak ismét, ahol édesapám megházasodott és öt gyermeke született. Válása után visszajött Európába, és Olaszországban telepedett le, ahol a Zwack Unicum gyártásának és nemzetközi forgalmazásának felügyeletével foglalkozott. Itt ismerkedett meg az angol édesanyámmal. Szerelmesek lettek, összeházasodtak, és hamarosan megszületett a bátyám, Sándor, majd jómagam. Szóval gyerekkoromban sokáig azt hittem, ott van az otthonunk, ahol születtünk, és ahol akkor a családunk élt, vagyis Toscanában, Firenze mellett.

– Mikor változott meg erről a véleménye?
– Tizenkét éves koromban, 1988-ban. Egy napon az édesapám azt mondta: hazamegyünk. Haza – így fogalmazott. Akkoriban nem igazán értettem, mit is jelent igazából, hogy édesapám tárgyalásokat kezdett a családi cég visszavásárlásáról, hogy Magyarország átalakulóban van, és hogy a mi életünkben is új korszak kezdődik. Gyerekként a visszatérés óriási kalandot, sok izgalmat jelentett, amit nagyon élveztem. Bepakoltuk a kocsiba a bőröndöket, kutyákat, madarakat, és irány Magyarország.

– Beszélt ön akkor magyarul?
– Nem, a hazatelepülésünk után kezdtem magyarul tanulni, amikor egy pesti iskolába, a Radnóti Miklós Gimnáziumba jártam. Gyerekként azonban sok nyelvet meg kellett tanulnom, hiszen nem itthon éltünk, sokat utaztunk, egyszerűen szükségem volt erre, hogy meg tudjam értetni magam és hogy mindenhol boldoguljak. Később értettem meg, hogy a mai világban a nyelvtudás mekkora előnyt jelent.