Életmű madárhangra

Nemzedékek nőttek föl természetrajzi művein, állattörténetein, s lettek lelkes kisállattartók, madármegfigyelők, természetrajongók. A magyar természetírás legragyogóbb mai művelője önképzéssel lett azzá, ami, s vált érdemessé az élete munkásságát elismerő Kossuth-díjra. Schmidt Egonnal beszélgetett Valló László.

InterjúValló László2009. 07. 23. csütörtök2009. 07. 23.

Kép: Schimdt Egon ornitológus 2009.04.24. fotó: Németh András Péter

Életmű madárhangra
Schimdt Egon ornitológus 2009.04.24. fotó: Németh András Péter

– Hogyan születik a madarász?
– Kíváncsiságból. Már totyogós gyermekkoromban összeszedtem mindent, ami mozgott. Amikor édesanyám időnként kiforgatta a zsebeimet, csigák, bogarak, ebihalak potyogtak ki belőle.

– Hol gyűjtötte a zsákmányt?
– Becsehelyen, egy dunántúli kis faluban, közel az akkori jugoszláv határhoz. Itt terült el édesapám ötszáz holdas birtoka, ami a megélhetésünket adta. Itt cseperedtem az öcsémmel és a húgommal, itt jártam a határt. Barangoltam a ligeterdők fái közt, kószáltam a mezőn, csaptam a Békás-tó sekély vizét, és figyeltem az erdőkben, a réteken, a vizekben nyüzsgő életet.

– Sokan vagyunk így: kirándulunk, szemlélődünk, élvezzük a természetet…
– Én azonban már kezdettől sokat – mondjam azt: mindent – akartam tudni róla. Így aztán már kisiskolásként örvösgalamb-fiókát neveltem. Szabályosan megtömtem áztatott eleséggel ahhoz hasonlóan, ahogy a szülők teszik, és szépen fölcseperedett a kezeim között. Aztán persze elengedtem. De neveltem fészekből kiesett vércsefiókát is, cserépcsapdával fogtam neki az eleven egeret, tartottam csukát az akváriumban, gondoztam, neveltem rigófiókákat, békákat, sünöket, és tenyésztettem házi nyulat is – a család élelmezésére.

– A középiskola után következhetett az egyetem, majd a természettudós karrierjének töretlen ívelése.
– Következhetett volna, ha nem 1931-ben születek, és nem 1949-ben érettségizek.

Ezek is érdekelhetnek