Egy orrvadász anekdotái

A honolului otthonában le kell vennie a cipőt a vendégnek, de itt, Budán, a Gellért-hegy lábánál fekvő lakásban nem muszáj – ezt az instrukciót kapjuk, mikor belépünk. Alexander Bródy illatos szivarfüstbe burkolózva fogad. Itthon napi négy szivart is megenged magának, de Hawaii szigetén, ahová hamarosan visszatér „telelni”, csak egyet-kettőt néz el neki a felesége.
Bródy úr azt tartja, még egy elfoglalt üzletembernek is időt kell szakítania arra, hogy az életbölcsességét összecsipegesse. Így tett ő is, sőt, néhány éve kiadta kedvenc aforizmáit. A kötetben szereplő nagyságok közül sokakat személyesen ismert, sőt barátjának mondhatott. Hogy csak a két világhírű író, Somerset Maugham és Jorge Luis Borges nevét említsük. Ezt az aforizmagyűjteményt forgattuk, és kérdések helyett ezekből szemezgettünk egy-egy fejezet elé...

„Semmi sem emlékeztet a múltra olyan hatásosan, mint egy illat.” (Winston Churchill)

– Az első illatélményemet négyéves koromból őrzöm, amikor kirámoltam az édesanyám kistáskáját. Egyébként a legjobb képeket mindig anyám, Pollatschek Lili készítette rólam, aki tehetséges festőművész volt, ráadásul szívesen fényképezett. Az illatok később is meghatározták az életem. Odakinn, Amerikában az apám, aki itthon gabonakereskedőként és az ügető elnökeként szerzett nevet, egyszerű raktárnok lett. Én pedig kifutófiúként hordtam ki a parfümöket a drogériákba – vág bele a történetbe vendéglátónk.
Alexander Bródyt később jó néhány szép hölgy kölnije is megigézte. Nem beszélve az ínyenc – és persze méregdrága – vacsorákon feltálalt szarvasgomba mennyei bukéjáról! Egy korábbi kötetében már megírta hét évtized ízemlékeit, a legújabb könyvében – vérbeli „orrvadászhoz” méltóan – az illatokra aggatja fel anekdotáit. Kár, hogy a szagos könyvet még nem találták fel...

„A józan ész az előítéletek gyűjteménye, melyeket tizennyolc éves korunkig elsajátítottunk.” (Albert Einstein)

– Tizenöt évesen egyedül érkeztem Amerikába. Egy időben princetoni diákként tejet és vajat hordtam ki családokhoz. Úgy hozta a sors, hogy az útvonalamba esett Albert Einstein háza is. Egy reggel látom ám, hogy a relativitáselmélet atyja kilép az ajtón, majd a sarkon leáll beszélgetni néhány kisgyerekkel. Amikor negyedóra múlva ismét ott jártam, arra lettem figyelmes, hogy még mindig gesztikulálva tárgyalnak valamit. A szórakozott tudós ezután visszament a bejárathoz, és becsengetett. Majd megkérte az ajtót nyitó feleségét, ugyan emlékeztesse már arra, hová is indult ő valójában.
Alexander Bródy e tréfás esetből több komoly dolgot is megtanult. Egyrészt azt, hogy a gyerekek szavára érdemes odafigyelni. Másrészt, hogy a dolgokat érdemes kicsit más nézőpontból nézni, mint a többiek. Később, Neumann Jánoséknál együtt ebédelhetett Einsteinnel, aki nem tudománnyal traktálta asztaltársait, mert abból esetleg egy szót se értettek volna, hanem lelkesen politizált.