Fájnak az elherdált pillanatok

– Szenvedélyes vagy?
– Hűha! Inkább indulatos. A nagy szenvedélyektől – sajnos vagy szerencsére –, a szerelmet kivéve, megkímélt a sors. Ám a szerelem is ritkaság volt az életemben. Egyszer-kétszer heves érzésekkel beleszerettem valakibe, de ez nem volt gyakori. Talán mások is így vannak ezzel, de mivel valaki kitalálta, hogy tisztességes nő vagy férfi csak szerelemből fekszik le, ezért mindent kineveznek szerelemnek. Egy tetszést, egy megkívánást, egy erotikus vonzódást. És akkor itt vannak a fiatalok, akik sűrűn váltogatják a partnereiket. Nem gondolnám, hogy hétről hétre újabb szerelembe lehet esni. Ez már érzelmi hazugság!

– Nem csak a szerelemben lehet szenvedélyes az ember…
– Persze, én is sok mindent kipróbáltam. Kártya, rulett, politizálás, munka – ezeket is lehet szenvedélyesen művelni. Radnai Béla pszichológus a tanárom volt, később barátok lettünk, néha jókat dumáltunk egy kricsmiben. Mindketten azt vallottuk, hogy valamit vagy könnyedén csinálunk, vagy sehogy. Sajnáltuk azokat, akik évtizedeken át zsíros kenyéren éltek, csakhogy felépíthessék családi üdülőjüket, s amikor végre felépült az üdülő, meghalnak infarktusban. Nem kell a lelki görcs! Fő a lazaság! Egy zen-buddhista bölcs a halála közeledtével azt mondta a tanítványainak: „Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek.”

– Pályád során millió tanácsot adtál másoknak. De előfordult-e, hogy neked volt szükséged lelki támaszra?
– Voltak mestereim, akiket felvezetőknek neveztem. Segítettek feljutni egyfajta életismeret, életbölcsesség szintjére, aztán magamra hagytak. Eltávolodtunk egymástól, esetleg meghaltak. Mehettem tovább a saját fényemnél, ha volt, vagy botladozhattam a sötétben. Egyik felvezetőm volt a mozgásterápiában világhírűvé vált Pető András, akinek egy ideig asszisztense lehettem. Rengeteg bölcs mondatot hallottam tőle, amit aztán a magánéletemben kamatoztathattam. Mondta például, ha egyszer abban a szerencsében lesz részem, hogy két nő marakszik értem, semmit nem kell tennem, mert úgyis az agresszívebb nő visz el, és az nekem jó lesz. Máskor megkérdezte, miért van rossz kedvem, mire én bizalmasan megosztottam vele, hogy féltékeny vagyok a barátnőmre, ráadásul nem ok nélkül. Végighallgatott, és megjegyezte: „A szerelmed lehet, hogy negyven év múlva halott lesz, és te ezt a kis örömet is irigyled tőle?” Egy másik szellemi vezetőmtől, Török Sándor írótól azt tanultam, hogy ha belekezdek valamibe, már a kezdéskor ne legyenek kétségeim. Legalább a kezdetkor egyértelműnek kell lenni. Ellenkező esetben ugyanis nem szabad nekifogni. Hosszan tudnám még sorolni, mi mindent kaptam útravalóul. Persze nem minden épült be a lelkembe.

– Mi fájdítja meg leginkább a szívedet?
– Egyre nehezebbeket kérdezel… A kihagyott helyzetek. Babits Mihály Az életemet elhibáztam című versében így fogalmazott: „Ó, mennyi szépre, mennyi jóra / lett volna bennem késve mersz! / De hasztalan töpreng az óra, / ha ihletet nem ád a perc.” Igen, az elherdált pillanatok… Lehet, hogy ez nem több annál, mint amit a kereszténység a jóra való restségnek nevez. Nem kellett volna annyiszor hagynom, hogy a rossz dolgok megtörténjenek.