Miért nem zsenik a nők?

– Az öröklődő betegségeket, hajlamokat kutatva sok ezer ember családfáját felállította. Ön milyen ágrajzzal büszkélkedhet?
– Az anyai nagyapám, aki a Somló hegy melletti Tüskevárról a mezőgazdasági válság miatt jött fel Pestre, börtönőrként dolgozott. A felvidéki német apai nagyapám pedig szobafestő iparosként Nyitra mellől utazott ide szerencsét próbálni. A nagymamám családjának szintén ilyen cége volt, úgyhogy valójában a szülők döntöttek a „vagyonegyesítésről”, ami a gyerekeik összeházasítását jelentette.

– Első hallásra ez nem túl humánus szülői magatartás…
– Jól sikerült házasság volt az övék. És ez nem elsősorban a szerencsének köszönhető. Amikor a tizenhat magyar származású Nobel-díjas tudós családfaelemzésével foglalkoztam, kiderült, hogy közülük 11 zsidó származású. Ekkor elmélyedtem a zsidó kultúra tanulmányozásában is, náluk jellemzően a szülők döntötték el, hogy ki kivel lépjen frigyre. Ennek egyik nagyon racionális oka az volt, hogy a pénz a pénzzel házasodjon. Bizony jó néhányszor akaratuk ellenére kényszerítették egymáshoz a fiatalokat. Mégis azt látjuk, ezek a párok ritkábban váltak el, mint a szerelemből házasodók. Ez utóbbiaknak ugyanis senki sem mondta el, hogy a rózsaszín extázis általában három év múltával felszáll…

– Önt felkészítették erre a felismerésre?
– Érzékeny pontomra tapintott. Az természetes, hogy megtanítjuk a gyermekeinknek a Püthagorasz-tételt, a számítógép kezelését, az idegen nyelveket, de nem készítjük fel őket a családi életre, későbbi életük legnagyobb vállalkozására. És itt nem a szexuális felvilágosításról beszélek, hanem annál sokkal többről! Igazából az a nagy kihívás, hogy a szerelem elmúltával hogyan tud két ember együtt maradni – „pusztán” azért, mert szeretik, becsülik egymást, s kialakul egy közös kultúr- és érdekkör. Nekem sem mondta el ezeket senki. Minden más területen apám zseniálisan egyengette az utamat.

– Az orvosi pályát is ő jelölte ki önnek?
– Pontosan. Amikor annak idején apám szeretett volna tovább tanulni, a nagyapám egy pofonnal lezárta a vitát, vinnie kellett tovább a családi vállalkozást. Ezért apám a két fiának értelmiségi pályát szánt, ám hiába érettségiztem én kitűnőre, a származásunk miatt nem javasoltak az orvosira.

– Hogyan végezte el mégis az egyetemet?
– A sport juttatott be. Korán kiderült, hogy tehetségesen focizom. Természetesen a népszerű Fradiba vágytam, de apám okosan a Vasasba terelt, a munkásosztály csapatába. A társaim nemigen jelentkeztek egyetemre, a többség még késsel-villával sem tudott enni. Eleinte csodabogár voltam köztük: a cisztercita gimnáziumba jártam, vasárnaponként áldoztam, úgyhogy elpirultam minden kötőszóként használt trágárságnál. Aztán úgy rám ragadt a káromkodás, hogy a mai napig használom a cirádákat – persze, ezt azzal magyarázom, hogy ha az embernek indulatai vannak, így levezetve elkerülheti az agyvérzést! Ifibajnokságot nyertem a Vasassal, bekerültem a válogatottba is, úgyhogy végül élsportolóként elfogadták a jelentkezésemet. Bevallom, én mindig is sportkarrierről ábrándoztam.

– Hol tört meg az álma?
– Az első évben májgyulladást kaptam, hónapokig kórházban feküdtem. Utána már nem jött vissza a régi erőm. Tragédiaként éltem meg, hogy abbahagytam a focit.