Létezik megbocsátás

„A világ, amelybe visszatértem, már nem az volt, amit egykor elhagytam – és már én sem voltam ugyanaz az ember. Soha többé nem lehetek az, aki korábban voltam, soha többé.“

– Miről álmodik manapság? Álmodik egyáltalán?
– Ma már ritkábban álmodom a fogságomról, sokkal inkább azokról a teljesen normális dolgokról, amelyek fontosak egy 23 éves nő életében.

– Mi a fontos önnek?
– A család, a barátaim. És egy békés, értelmes élet.

– Színésznő szeretett volna lenni. Még most is?
– Mindeddig meglehetősen gyakran álltam a kamera előtt, és nem izgatott a kísértés, hogy színésznő legyek. A színészek ugyanis más embereket játszanak, én viszont önmagamat alakítom.

– Mi volt az első kívánsága a szabad világban?
– Nyugalom és elengedettség. Amennyi csak lehetséges.

– Szüleivel rendeződött a viszonya?
– Igen. Jó kapcsolatom van velük.

„Azt hittem, azzal, hogy a nyilvánosság elé lépek, visszaszereztem a saját történetemet. Csak bizonyos idő elteltével fogtam fel, hogy ez egyáltalán nem sikerült. A körülöttem felbolydult világ valójában nem velem foglalkozott. Egy rettenetes bűncselekmény révén közismert személy, amolyan prominens „celeb” lettem. A tettes meghalt – nem létezett Priklopil-ügy. Én voltam az ügy: a Natascha Kampusch-ügy.”

– Megmenekülése után hatalmas médiacirkusz tört ki. Mi volt ebben az elviselhetetlen?
– A médiacirkusz elsősorban annak a jelenségnek szólt, amit egy feltámadt ember személye jelent. Sok mindent közönyösen fogadtam, kivéve a kellemetlen, közvetlen támadásokat.

– Mi volt a legfájóbb?
– Mindig fájdalmas az a primitív reakció, amely a megszilárdult tapasztalatból eredő ítéletből származik. Az ember a megszokás rabszolgája, és soha nem akar eltérni az egyszer lefektetett illemtantól: aki áldozat volt, az mindig is áldozat marad, és nem lehet más, mint egy tragikus, szenvedésekkel teli szerep képviselője. Az áldozatok vagy együttérzést váltanak ki, vagy megkövezik őket – mindig az adott emberek tetszése szerint.

– Még ma sem akarják megérteni, hogy a saját szabályai szerint szeretne élni. Miért ez az ellenállás?
– Mert mindenkiben ott rejlik a csírája annak, hogy társtettes legyen. A bennünk titokban megbúvó tettes vagy bűntárs nem szereti, ha az áldozat is képes önálló cselekvésre vagy gondolkodásra.

– Könyve kapcsán megint reflektorfénybe került. Ügyesebben kezeli a népszerűséget, mint régebben?
– Soha nem éreztem, hogy ügyes vagyok, amikor elköteleztem magam az igazság oldalán. De ezt kevésnek érezték egyesek.

„Testi erőszakkal a tettes nem képes megtörni. Ha úgy vonszolt le az odúmba vezető lépcsőn, hogy minden egyes foknál bevertem a fejemet, és a bordáimon zúzódások keletkeztek, nem én voltam az, akit a sötétben a padlóra lökött. Ha a falnak nyomott, és úgy fojtogatott, hogy elsötétült előttem a világ, nem én voltam az, aki levegő után kapkodott. Mert már nagyon messze jártam, olyan helyen, ahol még a legdurvább rúgásaival és ütéseivel sem tudott elérni.”